#omega-3

A cukorbetegek szívét is védik az omega-3 zsírsavak

A szív- és érrendszeri betegségek szempontjából igen nagy kockázatúnak számítanak a cukorbetegek, de az omega-3 zsírsavak adásával ez a veszély még akkor is hatásosan csökkenthető, ha már volt valamilyen ritmuszavar vagy szívroham. Holland kutatók nagy tudományos feltűnést keltő tanulmányát, a cukorbetegség nemzetközi folyóirata, a Diabetes Care közölte.

MTI

Egészségesebb tejjel kísérleteznek

A cukorgyártás melléktermékeként keletkező melaszt a takarmányhoz keverve a szarvasmarhák tejében jelentősen megnő az emberi egészségre kedvező hatást gyakorló Omega 3 zsírsav, a vitaminok és az ásványi anyagok aránya - mondta a kísérleteket ismertető sajtótájékoztatóján a Solum Zrt. elnök-igazgatója Komáromban.

MTI


Hogyan menthetik meg életünket a halak?

Magyarország az egyik legkevesebb, fejenként évi 2-3 kilogrammnyi halat fogyasztó ország a világon. A halak elsősorban az ünnepekhez kötődnek nálunk, pedig kívánatos lenne nagyobb mennyiségben és gyakrabban fogyasztani. De miért is előnyös az omega-3 zsírsavakat tartalmazó tengeri halak fogyasztása? Meggyőző érvek.

hvg.hu