Pakisztáni földrengés: drámaian megnőtt a halottak száma
Már több mint kétszáz halottal számolnak a hatóságok, miután a romok alól újabb holttestek kerültek elő. A 7,8-as erősségű földrengés az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta.
Már több mint kétszáz halottal számolnak a hatóságok, miután a romok alól újabb holttestek kerültek elő. A 7,8-as erősségű földrengés az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta.
MTI
Legalább a háromszorosára, 93-ra nőtt a keddi pakisztáni földrengés áldozatainak a száma, a sérülteké pedig eléri a kétszázat – közölték helyi illetékesek és az ottani sajtóorgánumok. Korábbi hírek legkevesebb harminc halottról szóltak.
MTI
Kedden egy 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Pakisztán nyugati területét, aminek hatására a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek.
MTI
Jelentősen megnőtt a pakisztáni Pesavarban elkövetett öngyilkos merénylet áldozatainak száma: a támadásban 81-en haltak meg, száznál több a sebesült. Sokan még mindig válságos állapotban vannak – mondta a sajtónak egy helyi önkormányzati illetékes.
MTI
Egy pesavári keresztény templom előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő vasárnap, tucatnyi hívőt ölve meg akciójával.
MTI
Visszautasította a bangladesi legfelső bíróság Abdul Kader Molla iszlamista vezető fellebbezését, sőt, a korábbi életfogytiglani börtönbüntetést halálbüntetésre változtatta. Kader Mollát 344 civil megölésével és egy 11 éves kislány megerőszakolásával vádolják.
hvg.hu
Elutasította a tálib felkelők korábban megfogalmazott tárgyalási előfeltételeit a pakisztáni hadsereg vezetője hétfőn. A tábornok azt mondta, hogy terroristák nem diktálhatnak a kormány által kezdeményezett párbeszédnél.
MTI
Több mint ötven év után jelöl ismét játékfilmet a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjra Pakisztán.
MTI
A tálib felkelőkkel való párbeszéd kezdeményezésére szólították fel a kormányt pakisztáni vezető politikusok hétfőn annak érdekében, hogy véget vessenek az évtizedes vérontásnak az ország északkeleti törzsi területein.
MTI
Megvált hivatalától vasárnap a pakisztáni elnök, Aszif Ali Zardari, az ötéves mandátumának lejárta után.
MTI
Két gépkocsiban ültek a merénylők, akik várták az utasokat szállító kisbusz érkezését a Pesavar közelében lévő Mattani körzetben. Ott tüzet nyitottak a járműre, legalább kilenc ember halálát okozva.
MTI
Újabb amerikai dróntámadás történt helyi idő szerint péntek reggel Pakisztánban. A pilóta nélküli repülőgépről elindított rakéták hírügynökségi jelentések szerint legkevesebb hét feltételezett iszlamista lázadót öltek meg.
MTI
Pakisztánban új eljárást rendeltek el csütörtökön az orvos ügyében, aki annak idején segített az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek Oszama bin Laden nyomára bukkanni. Sakil Afridi szabadon bocsátását ugyanakkor nem rendelte el a pakisztáni igazságszolgáltatás - közölték a védelmét ellátó ügyvédek.
MTI
Újabb nemzetközi elismerést ítéltek oda a 16 éves pakisztáni Malala Juszufzainak a lányok és nők oktatása melletti kiállásáért. A Nemzetközi Gyermek Békedíj elnevezésű kitüntetést jövő pénteken veszi át a fiatal lány Hágában - jelentette be a KidsRights holland gyermekjogi szervezet kedden.
MTI
Pakisztánba érkezett hétfőn Hamid Karzai afganisztáni elnök. Várhatóan arról egyeztet majd, mi lesz azután, hogy jövőre a külföldi csapatok zöme kivonul az országból, illetve szerepet vállalnak-e az ország jövőjének alakításában az afganisztáni tálibok, akik 1996-2001 között uralták az országot.
MTI
Pakisztán szabadon bocsát 365 indiai foglyot, ahogy közölték, "jó szándékuk jeleként". A foglyok legnagyobb része, összesen 340 ember indiai halász, huszonöten pedig a halászhajók legénységének tagjai.
MTI
Újabb erőszakcselekmények voltak szerdán a Pakisztán déli részén lévő zsúfolt kikötővárosban, Karacsiban: a helyi hatóságok szerint különböző merényletekben tizenegy ember vesztette életét, sokan pedig megsebesültek.
MTI
Szankciókkal sújtott egy iszlamista iskolát az Egyesült Államok Pakisztánban, mivel az amerikai kormány szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és más fegyveres csoportok tagjait képezte ki és támogatta pénzügyileg.
MTI
Több mint százan haltak meg a monszun miatti áradásokban Pakisztánban, amelyek országszerte körülbelül egymillió embert veszélyeztetnek – közölték a hatóságok szerdán.
MTI
Csaknem száz tonna, pokolgépek készítéséhez szükséges anyagot foglaltak le a pakisztáni biztonsági erők kedd éjszaka a nyugat-pakisztáni Kvetta városában.
MTI