Az ukrán elnök szerint az Irán elleni légicsapások miatt még senki nem mondta vissza az egyeztetéseket, de felmerült, hogy ezekhez most nem Abu-Dzabi a megfelelő helyszín.
Bátonyterenye képviselő-testülete – a Fővárosi Közgyűléshez hasonlóan – nem tudott megegyezni az alpolgármesterről, így a polgármester régóta helyettes nélkül vezette a várost. Csakhogy nemrég lebetegedett a polgármester, ezért egy ideje már nincs, aki aláírjon, vezesse a várost, sőt a jegyző szerint az is kérdéses, hogyan alakulhat így meg a választás lebonyolításához szükséges helyi szavazatszámlálói bizottság. A bátonyterenyei eset világosan megmutatja azt is, milyen kényes helyzetbe kerülne Budapest, ha valamiért kiesne a munkából Karácsony Gergely főpolgármester.
Mette Frederiksen pártja decemberben még súlyos vereséget szenvedett az önkormányzati választásokon, de Donald Trumpnak köszönhetően elkezdtek erősödni.
A magyar miniszterelnök azzal vádolja az ukrán elnököt, hogy Brüsszellel és a magyar ellenzékkel együtt „összehangolt lépéseket tesz, hogy hatalomra juttasson egy ukránbarát kormányt Magyarországon”.
Kaiser Edvin szerint a pártszervezet már régóta nem közösségként, hanem öt-tíz fős részvénytársaságként működik, ami „inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének”.
A Tisza Párt listavezetője Salgótarjánból üzent a miniszterelnöknek: ha bármilyen drónos incidensre vagy önmerényletre kerülne sor, mindenki tudni fogja, ki tette.
A háborús tematikájú püspöki kari körlevél körüli vita elhomályosította Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének nyilvános bocsánatkérését, amivel az egyháztagok által elkövetett testi és lelki bántalmazások elszenvedőinek üzent. De gesztust tett az ukránok felé is, amikor anyanyelvükön köszöntötte a témában nyílt nemzetközi kiállítás résztvevőit.
A Storm-1516 kódnevű szervezet 2023 óta aktív és rendszerint az orosz állam érdekei mentén igyekszik a dezinformációi terjesztésével beavatkozni a Moszkva számára fontos választási kampányokba.