Filmbe illő rablás Tirolban: álrendőrök csaptak le egy pénszállítóra
Három rendőrnek álcázott férfi megállított, majd kirabolt egy pénzszállító autót pénteken a nyugat-ausztriai Hall in Tirol város közelében.
Három rendőrnek álcázott férfi megállított, majd kirabolt egy pénzszállító autót pénteken a nyugat-ausztriai Hall in Tirol város közelében.
Durván bántalmazni kezdte az eladót egy trafikrabló a II. kerületben, de a nő annyira talpraesett volt, hogy sikerült így is megnyomnia a pánikgombot – derül ki a police.hu híréből.
A rablók késő délután mentek be a dohányboltba, de az alkalmazottól még a bevételt sem volt idejük követelni, mert az megnyomta a pánikgombot.
Késsel raboltak ki egy trafikot Gyulán, a vélt elkövető egy 24 éves, Kovács Attila nevű férfi.
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a két férfit, aki feltört egy dohányboltot Sátoraljaújhelyen - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányág szóvivője szerdán.
Vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen, aki egy kaposvári áruházban lopott holmikkal akart áttörni a biztonsági őrökön.
A Fővárosi Főügyészség az ügyben fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt három férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.
Egy nappal a bűncselekmény felfedezését követően elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy idős asszonyt a múlt héten Tatabányán – jelenti a HavariaPress. Kihallgatásán a gyanúsított tagadta, hogy ölt volna, a bíróság azonban ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte.
Rátörték az ajtót, majd kiraboltak egy 81 éves asszonyt Zalaegerszegen, négy támadóját néhány órán belül Veszprémben fogták el - közölte Zalaegerszegen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a város rendőrkapitánya.
Jogerősen 13 évnyi fegyházbüntetéssel sújtotta kedden meghozott döntésével a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2009-ben előbb egy balatoni kaszinót, majd tatabányán üzleteket rabolt ki és egy alkalommal az eladót is bántalmazta.
Kétszer is kirabolta ugyanazt a lottózót egy balatonlellei férfi, aki ellen társával együtt fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat a fonyódi járási ügyészség.
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki egy pénzkiadó automatánál fosztott ki egy idös nőt másfél hete Veszprémben.
A rablók földalatti alagutat fúrtak a postáig. Amikor bejutottak, mégis megvárták az alkalmazottakat, és fegyvert fogtak rájuk. A rablók 70 ezer euróval menekültek el.
Gyorsított eljárás keretében állhat bíróság elé az a huszonéves férfi, aki egy alagsori tárolóba csalta, majd kirabolta egy régi ismerősét Komáromban - értesült a HavariaPress.
Két férfi és egy nő ellen vádat emeltek, miután egy tanya tulajdonosát tavalyelőtt decemberben bozótvágó késsel és karóval bántalmazták és kirabolták, ráadásul mindezt a nő tízéves fia előtt tették – közölte az ügyészség.
A rendőrség videót tett közzé, amelyen az a fiatal férfi szerepel, aki vélhetően az elkövetője volt egy idős asszony kifosztásának.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki kirabolt három gyereket Egerben.
A miskolci gyanúsítottak 2013 márciusában, áprilisában és májusában 12 esetben támadtak meg idős nőket, akiktől erőszakkal készpénzt, mobiltelefont, esernyőt, ékszereket vettek el, de raboltak bibliát, imakönyvet is.
Az első- és a másodrendű vádlott védője felmentést kért a budaörsi Tesco parkolójában 2005-ben elkövetett pénzszállítórablás, egy 2005-ben elkövetett kettős gyilkosság és több más súlyos bűncselekmény miatt indult büntetőperben hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Néhány napja vádbeszédében az ügyész öt életfogytiglan - köztük három tényleges - kiszabását kérte.