#rakétatámadás





Jogsértőek a palesztinok támadásai egy jogvédő szervezet szerint
 

Jogsértőek a palesztinok támadásai egy jogvédő szervezet szerint

A Hamász és a többi palesztin fegyveres szervezet megsértette a nemzetközi hadi jogot az izraeli települések elleni támadásokkal, valamint azzal, hogy a Gázai övezet civilek által sűrűn lakott területeiről indították rakétáikat a novemberi hadművelet során - olvasható a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberjogi szervezet hétfőn kiadott jelentésében.

MTI MTI

Művészek hakniznak az izraeli óvóhelyeken
 

Művészek hakniznak az izraeli óvóhelyeken

Az izraeli hatóságok a rakétatámadások veszélye miatt megváltoztatták a Tel-Aviv meletti lodi Ben Gurion légikikötőbe érkező és az onnan távozó repülőgépek útvonalát. Működik a tőzsde Tel-Avivben, egyes óvóhelyeken pedig művészek hakniznak.

MTI MTI




Libanonból lőttek át rakétát Szíriába
 

Libanonból lőttek át rakétát Szíriába

Rakétával támadtak hétfő hajnalban libanoni területről egy szíriai határőrposztot. A támadásban megsebesült két határőr - közölték a libanoni biztonsági szervek. Ez az első eset, hogy szíriai területet lőnek Libanonból.

MTI MTI

Újra egymásnak estek az izraeliek és a palesztinok
 

Újra egymásnak estek az izraeliek és a palesztinok

Törékenynek bizonyult az egyiptomi közvetítéssel tető alá hozott izraeli-palesztin tűzszünet. Az izraeli légierő szerdára virradóra is támadott palesztin célpontokat a Gázai övezetben, válaszul a zsidó állam elleni rakétatámadásokra.

MTI MTI



Nem lesz izraeli szárazföldi támadás Gázában
 

Nem lesz izraeli szárazföldi támadás Gázában

Izrael nem indít nagyszabású szárazföldi hadműveletet a Gázai övezetben, miután a palesztin csoportok megállapodtak az Izraellel való tűzszünetben – így döntöttek az izraeli nemzetbiztonsági kabinet hétfőre virradóra tartott ülésén az izraeli rádió beszámolója szerint.

MTI MTI





Amerikai rakétatámadás Pakisztánban: 30 halott
 

Amerikai rakétatámadás Pakisztánban: 30 halott

Összesen legalább 30 ember meghalt hétfő éjjel és kedd hajnalban Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal határos részén feltehetően amerikai pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott három rakétatámadásban - közölték kedden helyi titkosszolgálati forrásból.

MTI MTI

Palesztin rakétatámadás, izraeli megtorlás
 

Palesztin rakétatámadás, izraeli megtorlás

Rakétatámadás érte szerda hajnalban a Gázai övezetből az izraeli Beér-Seva városát, és ebben egy ember megsebesült, majd Izrael légitámadást hajtott végre az övezetben, és ebben meghalt egy palesztin fegyveres.

MTI MTI