Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rekordszám

hvg.hu Vállalkozás

Rekordszámú cégfelszámolás indult júniusban

Soha annyi felszámolás nem indult még Magyarországon egyetlen hónap, illetve egyetlen félév alatt, mint idén júniusban, illetve az első hat hónapban – közölte Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. A felszámolások száma egy héten belül átlépi a tízezret, végelszámolással pedig már 12 ezer cég bezárását kezdeményezték.

A rák magánya és a láthatatlan női munka – A hajfonat hősei folyamatos harcban állnak az idővel

Melania Trump két hetet sem töltött a Fehér Házban férje beiktatása óta

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Trump szerint újraindultak az amerikai-kínai kapcsolatok a genfi találkozó után

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Erdogan is szeretné, ha Törökország lenne az orosz-ukrán béketárgyalások helyszíne

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

A címlapról ajánljuk