Szerszámnyelek is előkerültek, amikor egymásnak esett két haragos család Sajószentpéter főutcáján
A rendőrség fegyveresen, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete bűntett miatt indított büntetőeljárást.
A rendőrség fegyveresen, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete bűntett miatt indított büntetőeljárást.
A 23 éves férfit elkapták, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellene eljárás.
A férfi kiskanállal adagolta a drogot a XIII. kerületben.
Egy baráti összejövetel fordult át veszekedésbe, majd előkerült a pisztoly.
Az egyenruhásokat előbb szóban inzultálta a bagi férfi, majd elővette a gumilövedékes riasztópisztolyt.
Véletlenül elsült egy riasztópisztoly kedden reggel a Debreceni Egészségügyi Járóbeteg Központban, senki sem sérült meg – írja a Dehir.hu.
Gáz-riasztófegyverrel lövöldöztek a XIX. kerületben szerdán, a rendőrség két budapesti férfi ellen indított eljárást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Riasztópisztolyt fogott egy 63 éves gárdonyi férfi egy fiatal fiúra, aki a Dunaújváros és Budapest között közlekedő vonaton utazott. Állítólag ideges volt, ezért vette elő a fegyvert, amelyet megpróbált elsütni, de nem sikerült.
Több lövést adott le szomszédjára riasztópisztolyával egy férfi a Veszprém megyei Bakonyoszlopon - közölte Bankó Magda, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője csütörtökön. A meglőtt férfit könnyű sérülésekkel kórházban ápolják - tette hozzá.
A HavariaPress értesülései szerint könnyű sérüléseket szenvedett az a férfi, aki kivagyiságból fejbe lőtte magát egy riasztópisztollyal Kisapostagon.
A készenléti rendőrök intézkedés alá vonták a férfit, akinek a gáz-riasztó fegyverhez tartási és viselési engedélye nem volt.