Megrongálták a Szépművészeti kiállítását Madridban
A szabadtéri kiállíátson egy francia turista a Tanulmány két harcos fejéhez című Leonardo-rajz másolatát vágta ki. Haza akarta vinni, de rajtakapták.
A szabadtéri kiállíátson egy francia turista a Tanulmány két harcos fejéhez című Leonardo-rajz másolatát vágta ki. Haza akarta vinni, de rajtakapták.
A 23 éves sofőr hétfőn a 43-as útról a sínekre hajtott a tilos jelzés ellenére, és letörte a sorompót. A határon kapták el.
Gyorsított eljárásban pénzbüntetésre és az okozott kár megtérítésére ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a férfit, aki ittasan megrongált egy mentőautót vasárnap a megyeszékhelyen.
A rongálások tavaly november és idén május között történtek. Az ügyben 200 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Szikszó polgármestere és a Mazsihisz.
Egy év próbára bocsátást kapott az a férfi, aki szétvert egy nyilvános telefonfülkét Mohácson.
A rendőrség meghosszabbította a nyomozást Oszter Sándor színművész MOM parkos kalandja ügyében. A nyomozás alatt a színész nem vezethet.
Több mint ötven sírt rongáltak meg a szikszói zsidó temetőben, a rendőrség nyomoz az ügyben.
A kőcsikós játszótér átadásán családi napot rendeztek, 400 önkéntes összesen 14 ezer virágot ültetett el. A játszótér eszközeit, padjait azóta a felismerhetetlenségig összefirkálták.
Megrongálták Ivan Csernyahovszkij szovjet hadseregtábornok, második világháborús frontparancsnok emlékművét az északkelet-lengyelországi Pienieznóban vasárnapra virradó éjjel - jelentette a PAP lengyel hírügynökség.
Egy férfi rongált, másik 5 pedig összeverekedett a győri Nagy Sándor József úton, miután a Győri ETO 1-0-ra verte az Újpestet.
A három 20 éves fiatalember beerúgott, aztán megbeszélték, hogy városszerte meggyalázzák a Hanuka-gyertyákat. Három helyen leköpdösték, megrángatták a hanukijákat.
Megrongálták a vezetéket a sárkeresztúri vízműtelepen, ezért 4000 fogyasztónál órák óta nincs víz. Az éjszaka várhatóan helyreáll a szolgáltatás.
Feljelentést tett a VIII. kerületi rendőrkapitányságon a józsefvárosi önkormányzat. Kocsis Máté polgármester szerint a kampány kezdete óta a baloldali jelölt, Pál Tibor érdekében tevékenykedő aktivisták többször megszegték a szabályokat, illegálisan ragasztanak plakátokat, és festékkel okoznak maradandó károkat a közterületeken.
Rongálás miatt nyomoznak egy ATV-székházra követ dobó ismeretlen ellen.
Szombat estig 35 esetben riasztották a megyei tűzoltókat.
Letartóztattak Tokióban egy 36 éves munkanélküli férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megrongálta Anne Frank könyveit a japán főváros számos közkönyvtárában.
Két 15 éves és egy 17 éves lány hatolt be a neszmélyi ravatalozóba. Betörték az ablakot, megégették a halotti leplet, letépték a keresztet a falról.
Január óta Tokió-szerte 31 könyvtárból jelentették a rongálást: legalább 265 kötetet csonkítottak meg. A rendőrséget értesítették a történtektől, de egyelőre nem derült ki, hogy ki és miért követte el a vandalizmust.
Betört egy faházba, majd tüzet gyújtott az épület egyik helyiségben egy férfi Szarvason. A ház teljesen leégett, a gyanúsítottat pedig egy szomszédos telken álló autóban találták meg. A kocsi bal első ülésén aludt, a rendőrök ébresztették fel.
13 autó tükrét törte le vagy be a soproni fiatalember. Pechjére a térfigyelő kamerák felvették.