#segélykoncert







„Az élet nem attól szép, hogy az ember tud járni”
 

„Az élet nem attól szép, hogy az ember tud járni”

A mentősök már letakarták, a tűzoltók viszont újraélesztették: így maradt életben a most 13 éves Noel egy hét évvel ezelőtti súlyos baleset után. Járni még tanul, az iskolai tananyagból viszont sikeresen vizsgázik. Csütörtökön jótékonysági koncertet rendeznek a kis túlélő javára.

Pálmai Erika Pálmai Erika

Az UNICEF kapja két budapesti segélykoncert bevételét
 

Az UNICEF kapja két budapesti segélykoncert bevételét

A világhírű ugandai Aba Taanó együttes európai koncertkörútjának részeként áprilisban két előadást tart a budapesti RaM Colosseumban; az öt tagú művészcsoport tradicionális szuahéli és zulu énekeket és táncokat mutat be, az előadás bevételét éhező gyermekeknek juttatják el.

MTI MTI

Kétmilliárdan nézhetnek egy New York-i segélykoncertet
 

Kétmilliárdan nézhetnek egy New York-i segélykoncertet

Ha mindenki, aki nézi vagy hallgatja ezt a koncertet, csak egyetlen dollárt ajánl fel, már akkor is kétmilliárd dollár adományt tudunk összegyűjteni a Sandy hurrikán károsultjainak - jelentette ki a New York-i Madison Square Gardenben szerda este megrendezett segélykoncert kezdetén mondott beszédében Billy Crystal komikus.

MTI MTI


Segélykoncert az iszapkárosultakért
 

Segélykoncert az iszapkárosultakért

A Veszprém környéki zenekarok hívó szavára nagyszabású segélykoncert várja a segítő szándékú zenerajongókat október 31-én a Veszprémi Arénában, ahol a hazai zenei élet jól ismert szereplői képviseltetik magukat.

hvg.hu hvg.hu