Még fordítani is tudtak, de az utolsó pillanatban kicsúszott a győzelem a Paks kezéből a Konferencia-liga selejtezőjében
A Paks pechére a hazaiaknak a hosszabbítás végén sikerült egyenlíteniük.
A Paks pechére a hazaiaknak a hosszabbítás végén sikerült egyenlíteniük.
A spanyoloknál 16 évesen és 57 naposan bemutatkozott a válogatottban Lamine Yamal, aki a 74. percben gólt is szerzett, így duplán sporttörténelmet írt.
Vélhetően ez volt az utolsó nagy világversenye.
A visszavágót egy hét múlva rendezik a Groupama Arénában.
René Joensen 8-tól 4-ig villanyszerelő, utána megy edzésre.
Így értékeltek a fradisták a csúfos BL-kizúgás után.
A kommentátor szerint a félidő lefújása előtt több százan indultak haza.
A Fradi ellenfele a feröeri KÍ Klaksvík volt, a mérkőzés eredménye pedig 0:0.
Varga Barnabás és Sallai Roland góljával hazai pályán nyerni tudott a magyar válogatott, csoportelsőként fejezi be a szezont. A G-csoport másik mai meccsén Bulgária 1-1-et játszott Szerbiával. Marco Rossi csapata végig hatalmas fölényben futballozott, a 2-0 ebből a szempontból meglepő eredmény.
A KÍ Klaksvík négyszer játszott eddig magyar ellenféllel, mindannyiszor az Újpesttel. A 16-szoros feröeri bajnok és 4-szeres kupagyőztes most megismerkedhet a városi riválissal.
Egyik csapatban sem volt meg a gól, a magyar válogatott álmosan játszott, ennél több kell az Eb-be jutáshoz. Montenegró hátrányba került a csoportban, de az első félidőben a hazaiak játszottak jobban. Három nap múlva a magyar válogatott Litvániát fogadja Budapesten, ők egy pontot szedtek össze eddig, mi négyet. A G-csoportot Szerbia vezeti hat ponttal.
Ugyanettől a kínai játékostól kapott ki az Australian Openen is.
A magyar játékos a következő körben a kínai Sang Csün-csenggel találkozik.
Biztossá vált, hogy a fiatal magyar játékos főtáblás lesz a július 3-án rajtoló wimbledoni Grand Slam-tornán, de előtte a Roland Garros selejtezőjében ausztrál ellenfél ellen kezd.
A szlovák drukkerek rasszista rigmusai miatt kapott súlyos pénzbüntetést a klub. A pályára hajított tárgyakat és a tűzijátékozást is „díjazta” az Európai Labdarúgó Szövetség.
A felcsúti csapat két fontos játékosa is megsérült a meccsen.
A fehérváriak következő ellenfele a moldovai Petrocub Hincesti vagy az albán KF Laci lesz.
Valószínűleg a norvég Molde lesz a következő ellenfele a magyar csapatnak.
Szalai Ádám a második félidő elején lőtt gólt az északír Crusadersnek.
A Ferencváros idegenben kezdi meg a Bajnokok Ligája selejtezőkörét.