#színházi törvény

Székely Csaba hvg360

Székely Csaba: Ateista kakukk ül keresztény magyar tojásainkon

A színházak ellen indított háborúval foglalkozó cikk terjedelmi okokból nem tér ki arra, hogy a kormány hány testrészét kellene megcsókolniuk a balliberális művészeknek, helyhiány miatt pedig nem idéz a kortárs darabokban hallható mocskos kifejezéseket. A szerzőnek így is marad elég mondanivalója.

Czeglédi Fanni - Balla István Kult

Mácsai Pál: Most félelemkeltés van, hogy tudd, hol a helyed

A múlt heti tüntetésig egyáltalán nem hitt a szakmai szolidaritásban, csak az egyéni akciókban. A szakmai összefogást ma már kicsit másképp látja, és a színházak kiállása megerősítette abban, hogy ki kell mondani, hol a határ. Mácsai Pál újabb öt évig vezeti az Örkény Színházat, a pozícióját nem félti, a színházat viszont nagyon is. Mint ahogy a függetleneket is, akiknek egy szolidaritási akció keretében gyűjtenek pénzt. A Gothár-ügy mélyen megrázta, de állítja: a színházi szakma a legerkölcsösebbek egyike. Interjú.

hvg.hu Itthon

Alföldi Róbert szerint kulturális dzsihád zajlott, de "most beszarás van erősen"

A törvénymódosítás olyanokat is megmozgatott, és most olyan emberek állnak majd ki együtt, akik ezt még soha nem tették – mondta Alföldi Róbert, aki szeretné, ha az esti tüntetésen leállna a Károly körút, mert annyian vennének részt a közeli, Madách téri demonstrációra. A színész-rendező arról is beszélt, hogy eddig a kussolás, a megalkuvás volt jellemző, és azért is „van beszarás”, mert ez változik, ráadásul mutatkozik némi összefogás.

Eső, meleg, szél, napsütés – igazi áprilisi idő lesz jövő héten

Eső, meleg, szél, napsütés – igazi áprilisi idő lesz jövő héten

Ilyen lehet Afganisztán a nyugati katonák kivonulása után

Ilyen lehet Afganisztán a nyugati katonák kivonulása után

Kínaiak vad felvásárlásba kezdtek, hiány és drágulás jön merevlemezből és SSD-ből

Kínaiak vad felvásárlásba kezdtek, hiány és drágulás jön merevlemezből és SSD-ből

Újabb milliárdos építkezne a Balatonnál

Újabb milliárdos építkezne a Balatonnál

Kifordított abortuszplakátokkal üzennek az LMBTQ-gyerekeiket el nem fogadó szülőknek

Kifordított abortuszplakátokkal üzennek az LMBTQ-gyerekeiket el nem fogadó szülőknek

Csúnyán végződött egy autós üldözés Kaliforniában: felüljáró alá ékelődött be egy Maserati

Csúnyán végződött egy autós üldözés Kaliforniában: felüljáró alá ékelődött be egy Maserati

Volt pozitív hatása is a világjárványnak: elcsendesültek az óceánok

Volt pozitív hatása is a világjárványnak: elcsendesültek az óceánok

Kijutott a világbajnokságra a női kézilabda-válogatott

Kijutott a világbajnokságra a női kézilabda-válogatott

A címlapról ajánljuk