Moszkvában meg vannak győződve arról, hogy az ukrán válság politikai megoldással ér véget – jelentette ki az orosz külügyminiszter, miután szerdán görög kollégájával, Nikosz Kociasszal tárgyalt Moszkvában.
Oroszország nem készül senkivel sem háborúzni, és kész mindenkivel együttműködni - jelentette ki szombaton Vlagyimir Putyin. Eközben Münchenben az amerikai alelnök azt mondta: az orosz elnöknek meg kell értenie, hogy ha nem változtat az ukrán válságban követett politikáján, akkor továbbra is számolnia kell a Nyugat Oroszország számára költségeket okozó nyomásgyakorlásával. Az ukrán elnök szerint a konfliktust meg kell oldani, nem pedig befagyasztani.
A Kreml értelmezésében az orosz elnök február 17-i látogatásával viszonozza Orbán Viktor tavaly januári moszkvai látogatását. Az orosz külügyi tárca vezetője szerdán telefonon egyeztetett Szijjártó Péterrel a putyini vizitről.
Az orosz külügyminiszter szerint Magyarországgal régi baráti kapcsolatok kötik össze Oroszországot, a Déli Áramlattal kapcsolatos problémát pedig lezárták.
A konfliktus egészen addig fog tartani, amíg az ukránok meg nem egyeznek maguk között, a brüsszeli vagy washingtoni bujtogatók nélkül – fogalmazott az orosz külügyminiszter, aki valós esélyt lát arra, hogy a válság 2015-ben megoldódik.
Az ukrajnai oroszbarát szakadárok vasárnap tartanak választást. Oroszország el fogja ismerni az elnök- és parlamenti választás eredményeit – mondta Szergej Lavrov külügyminiszter.
Az orosz külügyminiszter azt mondta: az EU új szankciós csomagját úgy tekintik, mint "a realitásoktól elrugaszkodott választ Brüsszel részéről az ukrajnai helyzet rendezésén fáradozó összekötő csoport minszki találkozójának eredményeire". Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket törvényes érdekeinek, ezen belül nemzetbiztonságának védelmében – mondta Lavrov.
Egy szerdai washnigtoni közlemény helytelenül állította, hogy Oroszország olyan területeket követel vissza, amelyeket a XIX. században veszített el. Meg is jött a válasz Moszkvából.
Ne provokáljon a Nyugat azzal, hogy Ukrajna NATO-tagságát lebegteti – figyelmeztetett az orosz külügyminiszter. Az ilyen hangok aláássák az ukrajnai békefolyamatot – figyelmeztetett Lavrov.
Oroszország most már a NATO hivatalos véleménye szerint is megtámadta Ukrajnát. Walesben csütörtökön megkezdődött az utóbbi idők legfontosabb NATO-csúcstalálkozója, ahol a legforóbb téma az ukrán válság. Rasmussen NATO-főtitkár felszólította az orosz elnököt, hogy vonja ki katonáit és fejezze be a szakadár erők támogatását, Kijev azonban nem kap közös NATO-támogatást, a tagállamok egyénileg dönthetnek a katoni segítségnyújtásról. A szervezet politikai megoldást szeretne, de gyorsreagálású alakulatot telepítenek Lengyelországba. Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Minszkben tűzszünetről állapodott meg a szakadárokkal.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában azt közölte, Oroszország nem fog katonailag beavatkozni Ukrajnában, de hozzátette, a felkelőktől nem reális azt kérni, hogy tegyék le a fegyvert.
Szergej Lavrov szerint Kijev semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá, hoyg orosz katonák lennének Ukrajnában, egy másik miniszter pedig gazdasági védelmi intézkedésekkel fenyegette meg az EU-t, ha nem teljesítik a követeléseiket.
Nem hivatalos beszélgetésbe bonyolódott Orbán Viktor az orosz elnökkel és külügyminiszterrel Rio de Janeiróban. A magyar miniszterelnök talányosan fogalmazott: "a meccs szünetében minden témáról beszélgettünk, ami három férfi között felmerülhetett".