Egy csivava segített a mentőknek megtalálni egy hasadékba zuhant férfit Svájcban
A kutya vezette nyomra a hegyimentőket, akik nem találták a bajba jutott férfit.
A kutya vezette nyomra a hegyimentőket, akik nem találták a bajba jutott férfit.
HVG
Az egyházfő Castel Gandolfóban tölt el két hetet, amit „második Vatikánként” is emlegetnek.
MTI
A színésznő legújabb videójában a volt igazságügyi miniszter elmúlt másfél éve került fókuszba.
hvg.hu
A vasúti felüljáró egyik kanyarja meglehetősen szögletes lett – hét mérnököt már felfüggesztettek, a tervezőirodát pedig feketelistára tették.
HVG
9000-es fordulatszám és 320-as tempó.
HVG
Végtelenül emberi gesztust tett, az arcán egészen mosolyszerű kifejezéssel.
HVG
Nem feltétlen ez a legszebb autó a márkától, de az egyik legritkább az biztos.
HVG
A vállalat vezérigazgatója le is mond.
HVG
Kreitler-Sas Máté azt mondta, hogy nem fizet az énekesnek és szürreálisnak tartja, hogy az a Delhusa Gjon akarja beperelni, aki notóriusan megsértette a közlekedési szabályokat Újbudán.
HVG
Kicsit több mint 1,2 milliárd forintért vélhetően vihető is.
HVG
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül. Többek között a felmelegedés hatására egyre több a kapitális méretű harcsa, nem ritka a két métert és a 100 kilót meghaladó példány sem, kemény és érdes fogaival pedig kellemetlen sérüléseket tud okozni.
A lövedékre gyakorlatozó barlangi mentők találtak rá.
MTI
MTI
hvg.hu
Négy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok szombaton.
MTI
MTI
hvg.hu
Katalin örökítette meg a pillanatot.
hvg.hu
Három évig tartott lepapírozni.
HVG
A Velencei-tó egyik strandja az idei szezonra megújult, a városvezetés pedig úgy döntött, ebben a szezonban nem kell belépőjegyet váltani a fürdőzéshez.
HVG
A brit uralkodó hivatalos születésnapján teljes létszámban felvonultak a királyi család dolgozó tagjai.
hvg.hu
Simán tudott úgy hat éven át utazgatni, hogy hamis jelvényszámot adott meg.
HVG