#Szíria


Pokolgép robbant a szír hadsereg egyik központjánál

Járműbe rejtett pokolgépet robbantott kedden egy öngyilkos merénylő Damaszkusz Rukneddin negyedében, legalább három ember meghalt és többen megsebesültek – jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség. A merényletet a hadsereg egyik logisztikai központjának közelében követték el.


Egy amerikai szerint is használt vegyi fegyvert az Aszad-rezsim

Egyre több bizonyíték van arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje az elmúlt két év folyamán bevetett "legalábbis egy kis mennyiségű" vegyi fegyvert a lázadók ellen a polgárháborúban - jelentette ki Mike Rogers, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke.




Izrael szétlőtt egy szíriai katonai állást

Az izraeli hadsereg megsemmisített vasárnap egy szíriai katonai állást a Golán-fennsík szíriai oldalán, válaszul az abból az irányból érkező lövésekre - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap honlapján.



Vizsgálja az ENSZ, használtak-e vegyi fegyvert a szír felkelők

Az ENSZ a szíriai kormány kérésére vizsgálatot indít a felkelők állítólagos vegyifegyver-támadásának ügyében – jelentette be a világszervezet főtitkára, Ban Ki Mun csütörtökön. Ban Ki Mun szerint a "vizsgálat arra az incidensre irányul, amelyre a szíriai kormány hívta fel a figyelmét".






Blair: nagy baj lesz Szíriában, ha nem avatkoznak be külföldről

Nem látszik a szíriai konfliktus vége, és ha a nemzetközi közösség nem avatkozik be, annak "nagyon nagy ára lesz" – mondta egy kedden sugárzott interjúban Tony Blair. A volt munkáspárti brit miniszterelnök az iraki háború kezdetének 10. évfordulója alkalmából adott interjút a BBC-nek.





Irán hadsereget építhet Szíriában

Aviv Kohávi, az izraeli katonai hírszerzés főnöke Irán és a Hezbollah szíriai katonai terjeszkedéséről beszélt csütörtökön, a Herclijában évente megrendezett, a térség helyzetét értékelő konferencián.