A jó csoport teljesítménye magas, a tagok figyelme és energiája a feladatra összpontosul, a problémákat igyekeznek reálisan észlelni és kreatívan megoldani. A csapat azonban nem születik magától, létre kell hozni.
Fokozódó stressz, felületes kapcsolatok, elszemélytelenedés, érdektelenség. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője szerint ez jellemző most leginkább a magyarokra. Ám tanult leleményességünk jóvoltából kilábalhatunk a legmélyebb gödörből is.
A kiégést a családtagok nem feltétlenül tudják beazonosítani. A változások persze éppolyan feltűnőek, mint a munkahelyen, de a tüneteket másképp értékeli a házastárs vagy a gyermek. A diagnózis után ugyanaz a kérdés: hogyan segíthetünk?
Mi hajtja a vágyat, amikor nem pezsdül a vér, amikor hiányzik a cselekvésre hajtó, a tettet kikényszerítő igény? Hogyan lehet, hogy alapvető szexuális igényeink köré vaskos gátat épít a hárítás?
Mit tegyen, aki észrevette magán a kiégés figyelmeztető jeleit? Ha a munkahely okozza a panaszokat, egyértelmű, hogy váltani kell. Ám előfordulhat, hogy önismeret hiányában csöbörből vödörbe kerülünk.
Változás. Sokaknak összerándul a gyomruk már a szó említésére is, míg mások el sem tudják képzelni az életüket nélküle. Noha szükségképpen mindannyiunk életének szerves része, eltérő mértékben keressük a változás, a fejlődés lehetőségeit.
A fejlett világ egyik legégetőbb problémája a munkahelyi stressz, tetézik a bajt a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, a félelem az elszegényedéstől, az eladósodás. Az egzisztenciális bizonytalanság oda vezet, hogy a munkahelyünkhöz minden körülmények között ragaszkodunk, miközben az egészségünket hátrébb soroljuk.
Munkahelyi gondok, kiégés következménye is lehet a meghittség eltűnése a párkapcsolatból. A személyes intim távolság persze mindenkinél egyedi.
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, és az embert rettegés fogja el egy újabb randi gondolatára.
Az intimitáskerülés nem más, mint távolságtartás, elkülönültségérzés, belső magány. Megjelenhet baráti, munkatársi és párkapcsolatainkban, sőt saját gyermekeinkkel szemben is. Ahhoz, hogy társas viszonyainkban egységet élhessünk meg, elsősorban intimitáskerülő viselkedésmintáinkkal kell leszámolnunk.
Ha a családtagok időt fordítanak arra, hogy a hétköznapokon is közösen fogyasszák a reggelit vagy a vacsorát, lehetőséget teremtenek az együttlétre és a szorosabb kötődés kialakulására. Ez pedig jobb kommunikációt, odafigyelést és érzelmi biztonságot tesz lehetővé.
A múlt feltárása helyett az aktuális érzésekhez közel kerülni, azokat kifejezni – többek között ez a Carl Rogers nevéhez köthető terápiafajta egyik alappillére. A megközelítés nem véletlenül népszerű még ma is, hiszen az amerikai pszichológus úgy vélte, az ember eredendően jónak születik.
„A mi családunkban nem lehet diétázni!” – mondják sokan, és valóban, a fogyókúra nemcsak a szűk környezetre hat, de a szűk környezet is hat a fogyókúrára.
Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jóllétbe belegömbölyödtem. A kiegyensúlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…
Tévhit, hogy az életmódváltás egyetlen döntés eredménye. Nem is szokott gyakran sikerülni.
„A társadalomnak is van némi testképzavara” – mondja az életmódváltással és evési zavarokkal foglalkozó szakpszichológus, akivel az egészséges és az egészségtelen evésről, az evési problémáink mögött meghúzódó lelki okokról beszélgettünk.
Mintha az anyai kompetencia mérőszáma is lenne a kisgyerek étvágya. Jól szopizik? Szépen fejlődik? Hurkás, tokás a kicsi? Ha igen, akkor elégedett lehet az anyuka, ha nem, akkor pokollá válhat a család élete.
Napjainkban egyre nagyobb értéke van az egészségnek, egyre többen figyelnek oda a táplálkozásra is. Sokan vélik magukon felismerni az ételallergiák tüneteit, néha olyan, mintha rohamosan terjedő járvánnyal lenne dolgunk, ami félelmetes iramban szedi az áldozatait.
Emlékszik, mit evett utoljára? Gundel-somlóit? Sajtos stanglit? Szalámis pizzát? Emlékszik, hogy milyen volt az íze? Mennyire volt kellemes, kellemetlen, unalmas? Ha nehezen tudja felidézni, ne ijedjen meg: gyakran megtörténik, hogy tudatosság nélkül, robotpilóta üzemmódban étkezünk.
Bár van javulás, még mindig igen egészségtelenül étkezünk. Viszont mivel a többség úgy gondolja, hogy egészséges étrenden él, nem is igen izgatjuk magunkat miatta.
