Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szívar

Köves Gábor hvg360

Harvey Keitel a HVG-nek: Eljátszanám egy filmben a Ponyvaregény Mr. Wolfe-ját és a Füst dohányárusát

Harminc éve mutatták be a Berlinalén a Füst című örökzöldet, amely a brooklyni Paul Auster forgatókönyve alapján a szintén brooklyni Harvey Keitel főszereplésével mutatja be egy brooklyni dohánybolt mindennapjait. A színésszel idéztük fel a forgatást és az amerikai független film aranykorának számító kilencvenes éveket.

Szabó M. István Vállalkozás

Orbán Viktor és a püspök sem tudta megmenteni a szivarkirályt

Három évig őrizte a miniszterelnök páholyát a Videoton-stadionban, kormánypárti vezetésű önkormányzati bálok rendszeres előadójának hívták, hogy szivarozni tanítsa a nagyérdeműt, és még a püspök is nála vásárolt. Ennyi sem volt elég, hogy a 12 év alatt felépített szivarparadicsom fennmaradhasson. Szender Krisztiántól a trafikosztogatásnál elvették boltját, de ami ennél is rosszabb: nagyrészt az álmait is.

M. László Ferenc Itthon

Rafinált csempészek kezére játszik a dohányosokat üldöző kormány

Az elmúlt évek kormányzati intézkedései annyira jövedelmezővé tették a cigarettacsempészetet, hogy „hivatásos”csempészek mellett még az egyszerű állampolgárok is megkockáztatják a súlyos bírságot a vámnál. Pedig az adóhatóság emberei nem ismernek pardont: aki 40 szálnál többet akar behozni, azt büntetik. Persze a csempészeket sem kell félteni, egyre rafináltabb módszerekkel állnak elő.

MTI Világ

Celebek licitáltak szivarra Kubában

Több mint egymillió dollár gyűlt össze a kubai egészségügy javára a karib-tengeri országban helyi idő szerint vasárnap rendezett, különleges aukción.

Putyin szerint ritkán születnek olyan emberek, mint Elon Musk

Putyin szerint ritkán születnek olyan emberek, mint Elon Musk

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

58 kilométerenként kér új abroncsokat a Bugatti Bolide és egy szett közel 3 millió forint

58 kilométerenként kér új abroncsokat a Bugatti Bolide és egy szett közel 3 millió forint

Elrabolt egy férfi egy 10 éves kislányt, akivel a Robloxon ismerkedett meg

Elrabolt egy férfi egy 10 éves kislányt, akivel a Robloxon ismerkedett meg

Farkas Zoltán: Magyarországon a csatatérnépesség voksaiért dúl a harc. A végsőkig

Farkas Zoltán: Magyarországon a csatatérnépesség voksaiért dúl a harc. A végsőkig

Megcsinálták a laboratóriumi csirke nuggetset, 5–10 éven belül kapható lehet

Megcsinálták a laboratóriumi csirke nuggetset, 5–10 éven belül kapható lehet

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

Megjelent a madárinfluenza Hajdú-Biharban

Megjelent a madárinfluenza Hajdú-Biharban

A címlapról ajánljuk