#tőzsdére lépés

hvg.hu Vállalkozás

Hamarosan dől a pénz a Wizz Airhez

Azért valósulhat meg idén a Wizz Air tőzsdére lépése, mivel a cég kedvezőbben ítéli meg a légiközlekedési szektor helyzetét, mint tavaly, emellett a vállalat 2014-ben "túlteljesített", jobb számokat produkált a vártnál. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója videokonferencián ismertette a cég elképzeléseit a londoni tőzsdére lépésről, beszélt a hosszabb távú tervekről is, illetve elmondta, hogy dizájnváltáson is gondolkodnak.

hvg.hu Vállalkozás

Hamarosan tőzsdére megy a Wizz Air

Ahogy azt korábban tervezték, Londonban megy tőzsdére a Wizz Air. A szerda reggeli bejelentés szerint már az első negyedévben megtörténik az akció. A tervek szerint 150 millió eurós részvénykibocsátás lehet.

Varga Szabolcs Vállalkozás

Norbi: "Agassival az update1 lesz a következő Rubik-kocka"

Zsúfolásig megtelt előadóteremben, magabiztosan győzködte Norbi az érdeklődőket – köztük leendő befektetőit – hogy a pesszimista üzleti terv alapján is szép hozamra számíthatnak, akik Update-részvényt vásárolnak, sőt egyenesen azt vizionálta, hogy az update brand olyan világraszóló hírnevet hoz az országnak, amihez csak a Rubik-kocka sikere mérhető.

hvg.hu Vállalkozás

Tőzsdére készül az Orangeways

Cégformájának megváltozását és tőkeemelést jelentett be a Fővárosi Cégbíróságon az Orangeways Közlekedési Hálózatok Holding Zrt, amely a belátható jövőben részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát tervezi a budapesti parketten - közölte a társaság.

hvg.hu Tech

Facebook: "Nem a mi hibánk!"

A balsikerű tőzsdére lépés miatt pórul járt befektetők több mint negyven különálló pert indítottak a Facebook ellen. A közösségi oldal jogászai szerint a Nasdaqnak kellene elvinnie a balhét.

hvg.hu Tech

Amit a Facebook tőzsdére lépése előtt tudni érdemes

Bő egy hét van hátra a Facebook május 18-ai tőzsdei megjelenéséig. Özönlenek a felhasználók, de a tavalyi tetőzés után csökkenőben profit - összeszedtük a közel 100 milliárd dolláros kibocsátáshoz kapcsolódó legfontosabb trendeket.

hvg.hu Tech

Megvan, mennyiért adhatják a Facebook-részvényeket

Csütörtökön a Facebook 28 és 35 dollár közöttire becsülte részvényeinek árát a tőzsdei bevezetés előtt - közölte a New York Times a befektetési tájékoztatóra hivatkozva. A lap szerint a végső részvényenkénti ár a befektetői road show alatt szerzett tapasztalatok alapján azonban még ennél magasabb is lehet majd.

Összeesett a pályán Christian Eriksen, újraélesztették, állapota stabil

Összeesett a pályán Christian Eriksen, újraélesztették, állapota stabil

Ripp Zoltán politológus-író: A zsarnokok nem nevelnek ki utódokat

Ripp Zoltán politológus-író: A zsarnokok nem nevelnek ki utódokat

A következő vakcinát már nem szúrják, hanem a nyelv alá teszik?

A következő vakcinát már nem szúrják, hanem a nyelv alá teszik?

Az ügyészség tárgyszerűnek találta a kormány rengeteget bírált vakcinatáblázatát

Az ügyészség tárgyszerűnek találta a kormány rengeteget bírált vakcinatáblázatát

Az AstraZeneca vakcinájának újabb mellékhatását jelentették be

Az AstraZeneca vakcinájának újabb mellékhatását jelentették be

Indul a kamuméter: Orbán csak eljátssza a visszafogottat?

Indul a kamuméter: Orbán csak eljátssza a visszafogottat?

Bemutatták, hogyan kapja le a drónokat az amerikaiak új elfogója

Bemutatták, hogyan kapja le a drónokat az amerikaiak új elfogója

Kikapott a csapata? Vigyázzon, rámehet az egészsége

Kikapott a csapata? Vigyázzon, rámehet az egészsége

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával