"Will Smith volt az?" – kérdezte Chris Rock, miután előadás közben megtámadták Dave Chappelle-t
A humorista folytatni tudta műsorát.
A humorista folytatni tudta műsorát.
HVG
Oroszország mellett nagyjából százan, ellenük ezernél is többen tüntettek szombaton Budapesten.
A feleségnek garázdaság és könnyű testi sértésért kell felelnie.
hvg.hu
Ez annak ellenére történt, hogy Putyin korábban megtiltotta a támadás folytatását, ehelyett az acélmű körbezárásáról döntött.
hvg.hu
A brit védelmi minisztérium szerint bár a keleti offenzíva megindult Ukrajna ellen, az orosz hadsereg továbbra is környezeti, logisztikai és technikai kihívásokkal küzd.
hvg.hu
Az oroszok Kalibr robotrepülőgépekkel támadták a város két negyedét is.
hvg.hu
Bár a helyiek általában farkasok támadásáról számoltak be, most a DNS-vizsgálatok helyretették a kérdést.
hvg.hu
Szexuális erőszak bűntettével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki tavaly nyáron támadt rá egy budapesti nőre.
hvg.hu
Ha nem sikerül elfoglalniuk a várost, akkor a Donbasz megszállására indított hadjáratuk egésze kudarcba fulladhat.
hvg.hu
A dél-ukrajnai kikötővárost ért újabb támadásról hétfő reggel számolt be az odesszai katonai közigazgatás egyik tisztviselője.
hvg.hu
A támadásnak nem voltak halálos áldozatai, de súlyos anyagi károkat okozott.
hvg.hu
Az oroszok állítják, hogy két ukrán Mi-24-es helikopter csapott le az üzemanyagraktárra.
hvg.hu
Délután már volt három robbanás, a hírek szerint az oroszok akkor egy ipari parkot támadtak.
hvg.hu
A támadás Beersevában történt, egy bevásárlóközpontban.
hvg.hu
Hétfő hajnalban egy lakóházat és az Antonov repülőgépgyárat érte támadás Kijevben.
hvg.hu
A várost március 2. óta ostromolják az orosz erők, az ukrán jelentések szerint eddig 2187 civil halt meg.
hvg.hu
Az ukrán vezérkar szerint újabb támadások várhatók Harkiv, Szumi és Brovari ellen.
MTI
A szakértő szerint Magyarország elleni támadástól azonban nem kell tartani.
hvg.hu
Az ukrán hírszerzés adatai szerint a támadás hét polgári áldozatot követelt.
hvg.hu
A város alpolgármestere szerint egy Covid-kórházat és egy véradóközpontot is tüzérségi támadás ért.
hvg.hu