Hajtóvadászatot indítottak a francia rabszállító elleni támadásban kiszabadított Mohamed Amra és segítői ellen
A Légynek nevezett bűnözőt és társait most a francia állam első számú közellenségként kezeli.
A Légynek nevezett bűnözőt és társait most a francia állam első számú közellenségként kezeli.
A támadóknak sikerült megszöktetniük „A légy” becenévre hallgató algériai férfit, Mohamed Amrát, aki többszörösen büntetett előéletű.
A Gengszterkorzó színésze Manhattanben sétált, amikor rátámadt egy férfi.
A támadásnak további négy sérültje van, egyikükre műtét vár.
A férfit a DK szerint már napok óta fenyegették.
Ajánlásgyűjtés közben támadták meg a Kutyapárt kecskeméti jelöltjét.
A férfit garázdasággal gyanúsítják, a hatóság szerint az elmeorvosi vizsgálata is indokolt.
A férfi azonban annyira részeg volt, hogy nem lehetett kihallgatni.
A 27 éves énekes a francia tehetségkutató egyik nyertese volt, azóta több albumot kiadott.
Zajlik a romok átkutatása, így lehet, hogy nőni fog az áldozatok száma.
Iráni tisztségviselők szerint az országon belülről irányíthatták a lelőtt drónokat.
Az 1+1 médiacsoport közleményében arra kérte az ukránokat, hogy a probléma elhárításáig tájékozódjanak a tévécsatornák weboldaláról, vagy a Youtube-ról.
Ez alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken.
A BBC birtokába került felvételek szerint egy helikopterről ereszkedtek rá a hajó fedélzetére.
A tájékoztatás tényét Washingtonban is elismerték.
A kormányzat visszafogottságát látva a republikánusok keményebb fellépést követelnek.
Az ünnepelt író egyik orvosa szerint nagyon szerencsés volt, mert a támadójának “fogalma sem volt arról, hogyan kell halálra késelni egy embert”.
Oroszország a drónok mellett egy H–59-es irányított rakétát is bevetett a támadás során.
A lányt napokon keresztül mélyaltatásban tartották, combjai és arca is durván sérült a támadásban. Az ügyben hivatalból eljárás indult, az állatot elkülönítették.