Tűz van Aggteleken
Ég az aljnövényzet az Aggteleki Nemzeti Parkban - közölte a katasztrófavédelem.
Ég az aljnövényzet az Aggteleki Nemzeti Parkban - közölte a katasztrófavédelem.
Egy idős férfi holttestét találták meg egy Békásmegyeren kigyulladt melléképületben.
Kigyulladt egy autó a nyolcadik kerületben csütörtök reggel a Mária utca és a Csepreghy utca kereszteződésénél. A tüzet gyorsan eloltották.
Még nem sokkal dél előtt is tartott az utómunka a csütörtök hajnalban kigyulladt zuglói szeméttelepen. A Rákospatak utcai telken illegálisan halmoztak fel hulladékot a bérlők, akik megléptek, mire kiérkeztek a tűzoltók. Éppen tavaly április elején szintén tűz volt itt, és már akkor sem először. A szeméthegyek közvetlen szomszédságában egy szállítmányozási cég működik, pár méterre folyik a Rákos-patak, és egy lakópark is van ott, de évek óta nem történik semmi, a hulladék szabadon gyűlik.
A tűzoltók 14 járművel vonultak ki oltani csütörtök hajnalban a zuglói szeméttüzet. A Rákospatak utcában több méter magas hulladékhalmok gyulladtak meg. A tüzet hajnalra sikerült körülhatárolni, de az oltása még reggel is tartott.
Műanyagokat is tároltak azon a szeméttelepen Zuglóban, amely csütörtök hajnalban gyulladt ki. A környéken égett szagot érezni, nagy mennyiségű füst szennyezi a levegőt, de egészségre káros koncentrációt egyelőre nem mértek a műszerek.
Három városból kellett tűzoltókat vezényelni a Kis-Balatonhoz, ahol 40 hektáron gyulladt ki a nádas Zalavárnál.
A vasúti sínek mellett lángra kapott aljnövényzet és az égő fák miatt csütörtökön átmenetileg le kellett állítani a vonatközlekedést a nagykanizsai vonalon - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy ember megsérült, amikor kigyulladt a mendei idősek otthonának egyik szobája. A lakókat biztonságba helyezték.
A 300 négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, az ott tárolt gázpalackok közül egy felrobbant, négyet pedig ki kellett lőni. A tűz a szomszédos házakat is fenyegette, a környéket ki kellett üríteni. Egy ember életveszélyesen megégett a tűzben. Kora estére fejezték be a tűzoltók az utómunkálatokat.
A gyerekek jól vannak, sérülés nem történt.
A háromszáz négyzetméteres műhelyben robbanásveszélyes hegesztőpalackok is vannak, ezeket mielőbb igyekeznek kihozni. A tűz a környékbeli házakat is veszélyezteti. Az oltást négy vízsugárral végzik a helyi és a fővárosi tűzoltók.
Egy faépület, valamint szalmabálák égnek Komárom-Esztergom megyében, Máriahalompusztán, közel Pest megye határához, a tűzoltók több elhullott állatot is találtak a kigyulladt épületben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton reggel.
Szerdán ismét felcsaptak a lángok egy vegyi üzemben a délkelet-kínai Fucsien tartományban, ahol korábban már körbehatárolták a tüzet. Legalább hat embert vittek kórházba.
Tűz ütött ki egy javítás alatt lévő atom-tengeralattjárón az észak-oroszországi Szeverodvinszkben kedden – közölte egy névtelenül nyilatkozó hatósági illetékes.
Tiszaigaron gyulladt ki egy ház kedd hajnalban: egy helyiség, valamint az épület teteje égett. Egy férfi meghalt a tűzben.
Egy 2400 négyzetméteres csirkenevelde és egy vele egybeépített 178 négyzetméteres lakóépület gyulladt ki. Sikerült körbehatárolni a tüzet, amelyet folyamatosan oltanak.
Négyes fokozatú tűzriadót rendeltek el a GE louisville-i gépgyárában pénteken. Több mint kétszáz tűzoltó vonult ki a helyszínre, a hatóságok elrendelték, hogy a lakosság fél mérföldes sugarú körben ne hajgya el otthonát a hatalmas füst miatt. A Derby Industriesnak kiadott raktárépületet evakuálták, a dolgozóknak nem esett bajuk.
Kigyulladt egy 750 négyzetméteres szarvasmarha-istálló Hódmezővásárhelyen, a Klauzál utca végén. A tűzben negyven jószág veszett oda.
A Dugonics utcai ház lakói közül nyolc embernek ideiglenesen el kellett hagynia az otthonát.