Gyenge az állam az uzsorásokkal szemben
Szabó Máté ombudsman szerint nem érvényesülnek az uzsora-bűncselekmény elleni fellépés állami szabályai.
Szabó Máté ombudsman szerint nem érvényesülnek az uzsora-bűncselekmény elleni fellépés állami szabályai.
Nem uzsorás, és Ruttner György nem adja neki vissza azt a pénzt, amelyet korábban letétbe helyeztek testvérével az ügyvédnél – ezt állítja az a férfi, aki megkereste a Blikket Ruttner György uzsorás-ügyével kapcsolatban. Nevét és arcát nem vállalta, elmondása szerint becsületesen dolgozik, az ügyvédnél lévő pénz eredetét pedig bizonyítani tudják.
Uzsorást fogtak el Borsodban, a 49 éves férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Elfogtak két borsodnádasdi uzsorást a rendőrök: a férfi és a nő 50-100 százalékos kamatra adott pénzt a rászorultaknak, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Az uzsorás család tagjai a pénzkifizető helyeken várták adósaikat, és tartozásuk fejében elvették tőlük segélyüket, családi pótlékukat, illetve azoktól, akik bankszámlára kapták a pénzt, elvették a kártyát, és leemelték az összeget.
Számos magánszemély kérte az adóhatóságtól, hogy indítson vagyonvizsgálatot a kistelepülések uzsorásai ellen - írta a Magyar Nemzet.
Az uzsorások ellen indított tizenkettedik akció részeként egy 22 éves arlói férfit vettek őrizetbe a rendőrök, így már harmincnál több uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított embert fogtak el az ózdi kapitányság illetékességi területén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A normál bolti ár többszörösét, valamint kamatot is felszámolt a hitelbe vásárolt áruért Pándon egy nő és fia; ellenük őrizetbe vételük mellett üzletszerűen elkövetett uzsorabűntett alapos gyanúja miatt indult eljárás - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Többmilliós adóhiányt tárt föl a Dél-Alföldön nagy összegű uzsorakölcsönöket nyújtó magánszemélyeknél tartott vagyonosodási vizsgálatok során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tájékoztatta a regionális adófőigazgatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
„Családi vállalkozásként" működött az a hatfős banda, amelynek tagjai száz százalékos kamatra adtak kölcsönt rászorultaknak Bánszálláson. Az uzsorások elleni eljárást befejezték, az ügy vádemeléssel a bíróság elé került.
Uzsorást fogtak el a rendőrök Ózdon, az 57 éves férfit a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Önbíráskodás és súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vettek egy sárbogárdi házaspárt; a nyomozás adatai szerint folyamatosan fenyegették, egy alkalommal bántalmazták adósukat, tartozása többszörösét követelték tőle - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Uzsorázással gyanúsított férfiak kerültek rendőrkézre Miskolcon, a bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Uzsorásokat fogtak el Salgótarjánban, a rendőrség adatai szerint havi 100 százalékos kamatra kölcsönöztek pénzt; a 47 éves férfit és élettársát, egy 43 éves nőt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Három uzsorás került rendőrkézre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon, velük együtt az idén már 32 embert fogtak el a városban ilyen bűncselekmény miatt.
Négy szúcsi jelentett fel uzsorásokat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon, mert már nem tudnak fizetni nekik. Azt mondták, hogy kisebb összegű kölcsönöket vettek fel egy magánszemélytől, és két éve törlesztenek neki.
Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva tíz hónap, három évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy uzsorást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság pénteken Nyíregyházán.
Előzetes letartóztatásba helyezte az uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított csányoszrói asszonyt a Pécsi Városi Bíróság szombaton.
Őrizetbe vette szerdán a rendőrség azt a csányoszrói nőt, aki uzsorakamatra adott kölcsön arra rászorulóknak.
Őrizetbe vette a rendőrség szerdán azt a három uzsorást, akik évek óta fenyegettek helyi rászorulókat, bűncselekmények elkövetésére kényszerítették őket, és jogtalanul megszerezték lakásaikat.