Két utas összeverekedett a British Airways egy járatán, majd az egyikük letörte egy üveg nyakát és azzal szúrta meg haragosát
A verekedőket a gép landolása után őrizetbe vette a rendőrség.
A verekedőket a gép landolása után őrizetbe vette a rendőrség.
A 12 éves áldozatot megrángatták, ököllel ütötték és rugdosták, még akkor is, amikor a földön fekve könyörgött. A videóra vett bántalmazás gyorsan terjed a neten.
A válogatott focista tavaly decemberben bántalmazott egy fiatal férfit.
A nőt elítélték.
Két lengyel állampolgárságú férfit fogtak el, garázdaság miatt indul ellenük büntetőeljárás.
Egy spanyol és egy olasz állampolgárt kórházba került.
A holland csapat szurkolói ledöntöttek egy kerítést, az ellenfél edzője azt mondta, játékosai csak a családjukat és a barátaikat védték.
Egy ukrán zászló vezetett a konfliktushoz.
Azért támadt a taxisra, mert arra a címre ment, amit a felesége mondott be.
A férfi ellen a rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
Pénteken egy jordán és egy szír család esett egymásnak a Lurdy Házban.
A csatár Leroy Sanét verte véresre a Manchester City ellen 3-0-ra elvesztett mérkőzés után.
Az andorrai stadionban a meccs nézőinek közel kétharmada román volt, az ultrák pedig valamin nagyon összebalhéztak.
Egy korábbi balhé folytatását vették videóra Szombathelyen, ám ezúttal már konkrét fegyverek is előkerülhettek. Az elkövetők egyike állítja: pisztolynak a helyszínen nyoma sem volt.
A Margit körút 19-nél járt a 4-6-os villamos szombat délután, amikor a járművön két ember verekedett össze. Az incidens miatt a villamos nem tudott tovább közlekedni, visszafordították.
Az internetre is felkerültek azok a felvételek, amelyeken a nyíregyházi Mamma Mia nevű szórakozóhely előtt ütnek-vernek biztonságiak több embert. Az eset előzményei nem szerepelnek a videón, de állítólag egy apa és két fia szólalkozott össze a biztonsági őrökkel.
A támadó eltörte a sértett orrát is.
A Mamma Mia klub vezetése úgy tudja, hogy a többség érdekében tagadták meg a "bokszoló fiatalok" belépését.