Önjáró lövegeket telepít a finn és norvég határhoz Oroszország
Moszkva a két országgal határos északi katonai körzetébe telepítené az év végéig elkészülő kísérleti tüzérségi egységeket.
Moszkva a két országgal határos északi katonai körzetébe telepítené az év végéig elkészülő kísérleti tüzérségi egységeket.
Karácsonyi üzenetében az újrázásra készülő egykori elnök a tőle megszokott zavarossággal, de annál vehemensebb stílusban osztott ki mindenkit.
Az izraeli haderő közölte, hogy az elmúlt nap folyamán mintegy 200 Hamász-célpont ellen hajtottak végre támadást földön, vízen és levegőben.
Augusztus vége óta jelentkezünk rendszeresen a való életből vett fordulatos krimitörténetekkel, vagy ahogy az Amerikából indult műfajt sokan ismerik, true crime írásokkal. Év végi gyűjteményünkben a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb sztorikat gyűjtöttük össze.
A török törvényhozás végszavazása a NATO-bővítésről azonban nem várható gyorsan. Ez némi mozgásteret ad a magyar kormánypártoknak, hogy tartsák ígéretüket, miszerint nem Magyarország lesz az utolsó jóváhagyó állam.
A palesztin szolgáltató szerint nagy erőkkel dolgoznak az offenzíva miatt megszűnt szolgáltatás helyreállításán.
Véget kell vetni annak, hogy a gazdag országok felhalmozzák és ellenőrzik az egészségügyi készleteket – mondta az ENSZ-főtitkár, levonva a covid-járvány tanulságait.
Hatalmas vagyonon osztozhatnak Silvio Berlusconi örökösei, a jelek szerint teljes egyetértésben. Az üzleti érdekeltségek egyelőre a család kezében maradnak, a különleges ingatlanokra azonban már keresik a vevőket.
A detonációban a diplomáciai képviselet személyzete nem sérült meg - közölték a helyi hatóságok.
A tábornok bírálta a behívó hivatalok munkáját, a mozgósítás tempóját. Közben az ukrán parlament előtt van a tervezet, amely 27-ről 25 évre csökkenti a mozgósítható férfiak életkorát.
Főleg Németország északi, illetve északnyugati részén okoz gondot az árvíz, de az ország középső részén fekvő Türingiában is voltak olyan települések, amelyek egy részéről ki kellett menekíteni a lakosságot.
Mao Ce-tung születésének 130. évfordulóján a kínai elnök, Hszi Csin-ping ígéretet tett arra, hogy újraegyesítik az “anyaországot”. Szerinte meg kell akadályoznia, hogy Tajvant “bárki bármilyen módon elszakítsa Kínától”.
Maffia- és politikai kapcsolatai lehettek a kigyulladt romániai panzió tulajdonosának a helyi sajtó szerint. A vendégekkel teli, fából készült panzió teljesen leégett, eddig hat halálos áldozatról tudni.
Elhunyt Silvio Berlusconi, Erdogan török elnök maradt, csúcsrajárt a luxussport Szaúd-Arábiában, Finnország NATO-tag lett. A nemzetközi politikai-közéleti eseményeket bemutató, évzáró sorozatunk második része.
Az eddigi holland pénzügyminiszter új feladta lesz a humanitárius segélyek felgyorsítása és az újjáépítés előkészítése is.
Az izraeli miniszterelnök konkrét események bekövetkeztéhez kötötte a békét.
Az ENSZ magatartása "a szervezet és a nemzetközi közösség szégyene" – indokolt az izraeli külügyminiszter.
Gáza déli és középső része felé fordul az izraeli hadsereg, hogy az ottani Hamász-zászlóaljakat is felszámolja és elérje a túszok kiszabadítását.
A katolikus egyházfő kitartásra buzdította a keresztényeket, akiket diszkrimináció ér a hitük miatt, és Szíriára, Gázára, Ukrajnára utalva arra is felszólított, hogy “harcoljunk a békéért”.
Törökország és Irán nagyon hasonló állásponton van, ami Izrael szerepét és helyzetét illeti a jelenlegi konfliktusban.