Az öt gyerekével együtt fogva tartott nő csak csellel tudott segítséget hívni
Egy férfi kiszabadult a börtönből, majd fogva tartotta volt élettársát és öt gyermekét.
Egy férfi kiszabadult a börtönből, majd fogva tartotta volt élettársát és öt gyermekét.
A pedagógusnak korábban jelezték a szülők, hogy a kisfiú allergiás, mégis tett a padjára a születésnapi mogyorós ostyából.
A visszaeső férfire börtönbüntetést kért az ügyészség.
A hatóságok szerint Duane “Keffe D” Davis nem csak részt vett a zenész 27 évvel ezelőtti meggyilkolásában, hanem ő volt az értelmi szerzője a merényletnek.
A férfi egy liter vodkát ivott meg a munkahelyén.
Az állatok közül egy elpusztult, kettő pedig megsérült.
Az ügyészség börtönbüntetést kért az elkövetőre.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért rá.
Interneten próbált kiskorú lányokat becserkészni egy férfi, vádat emeltek ellene.
16 csalás és csaknem százmilliós kár fűződik egy férfihez, aki a hivatalokon kívül saját ismerőseit is átverte.
A büntetett előéletű férfi a kórházban támadt rá az őt bevivő mentősökre.
Felvették az aktusokat és megzsarolták.
Bosszúból támadtak a szórakozóhely biztonsági emberei egy baráti társaságra, amelynek egyik tagját még akkor is ütötték, amikor már a földön volt.
A nő több évnyi családon belüli erőszak után kezdeményezte a válást, a férfi ezután késsel támadt rá és a barátjára.
A rosszul lett férfi nem sokkal később meg is halt.
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy volt polgármesterrel és élettársával szemben, akik közel 42 millió forintot sikkasztottak el az önkormányzattól.
Nem tartott munkavédelmi oktatást, és amiatt sem szólt, hogy a gépet ki kellene kapcsolni szerelés előtt.
A balesetben a kétéves kisgyermek életveszélyesen megsérült.
A támadó háromszor sújtott le az üveg sótartóval, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.
A verekedésben az egyik férfit úgy megütötték, hogy elájult.