Füst miatt szakították meg a szavazást Somogy megyében
Valamivel több mint egy órán át állt a voksolás a Somogy megyei Büssüben.
Valamivel több mint egy órán át állt a voksolás a Somogy megyei Büssüben.
Legkésőbb vasárnap 16 óráig meg kell semmisíteniük az országgyűlési választáson induló pártoknak és jelölteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok (választási irodától kapott) adatait. A népszavazási eljárásban a kezdeményező kormány, valamint az Országgyűlésben frakcióval jelentkező pártok igényelhették az adatokat.
A Mi Hazánk képviselője reménykedik abban, hogy pártja bejut a parlamentbe, lapunknak azonban azt mondta, csak ügyek mentén lenne hajlandó együttműködni akár a mostani ellenzéki pártokkal, akár a Fidesszel.
Reggel hat óta lehet voksolni az új Országgyűlés összetételére, illetve a kormány által kezdeményezett népszavazáson. Kövesse az eseményeket folyamatos tudósításunkban.
Elárulta, hány ilyen szavazat futott be eddig, és hova.
A Golden Globe-díjas amerikai színész is mozgósít – Orbán Viktor ellen.
Orbán Viktor győzni szokott. Most is győzni fog – mondta Lázár az interjúban.
Ujhelyi István (képünkön) szerint az esetről az EBESZ megfigyelői már tudnak.
Nagy Attila szerint arra, hogy a román vagy a szerb posta milyen segítőket, megbízottakat vesz igénybe, arra az NVI hatásköre nem terjed ki.
Orbán Viktor után az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is megszólalt pénteken.
A frissen megválasztott köztársasági elnök Kárpátalján fohászkodott erőért és megértésért.
Az új kormány megalakulásáig nem folytatják a tanárok a sztrájkjukat.
A miniszterelnök az ellenzék választási sikerével riogatott, Márki-Zay Péter annyira nem díjazta a posztot. Szabó Tímea sem, ő feljelenti Orbánt.
A Political Capital elemzője szerint a marosvásárhelyi és vajdasági ügyek a levélszavazatok legitimitását kérdőjelezik meg.
Az ellenzék közjogi munkacsoportjának vezetője azt mondta, hogy a kormányváltás után a fideszes képviselőkkel is keresnék a megegyezést.
A határozat ellen három napon belül lehet fellebbezni.
Szerintük egy nagyinak senki nem tud nemet mondani.
Marosvásárhely mellett, egy illegális szemétlerakóban találtak kidobott levélszavazatokat.
A kisfilmben látható gamerek egyike sem mutat irányt, csupán jelzik, hogy a szavazás egy mindenki által kihasználható lehetőség.
Feltéve, hogy kormányt alakíthat.