Karácsony Gergely: Itt az ideje egy budapesti utcazenész-fesztiválnak
A verseny közönségdíjasa felléphet a Sziget utolsó napján.
A verseny közönségdíjasa felléphet a Sziget utolsó napján.
MTI
A Fidesz legendás agyérgörcs-specialistája ezúttal a balliberális siserehadon húzta föl magát.
December 13-án tartóztatták le a nőt, miközben egy ételfutár mögött osonva próbált meg bejutni az énekes otthonába.
HVG
A KFT énekes-billentyűse szerint az egykori frontember Laár András nélkül is jól mennek a koncertek, kapcsolatuk teljesen megszakadt.
HVG
A többszörös Grammy-díjas Clive Davis majdnem 60 éven át volt meghatározó alakja az amerikai zenei életnek.
HVG
A 81 éves zenész majdnem elájult a színpadon, de így sem állt le.
HVG
A rapper azt is elmondta, mikor és hány órakor volt a legbüszkébb magyar.
HVG
Tizenhét év után visszatért Magyarországra a Talking Heads nyurga alapító-frontembere, hogy zenekarával bemutasson egy olyan zseniális és életigenlő show-t, amely éppúgy volt színház, vizuális művészeti performance, mint rockkoncert.
A cég szerint nem az a céljuk, hogy a lakókat bosszantsák a jól ismert dallammal, mégis panaszkodnak miatta a helyiek.
HVG
A 47 éves Marc Kearns éveken át árulta úgy a remixelt zenéit, hogy ő írta ki azokat CD-re a vásárlóknak. Valószínűleg ez lett a veszte is.
HVG
A Nem tisztul című dal nyers őszinteséggel, öniróniával és humorral beszél a mérgező kapcsolatok dinamikájáról. Az alternatív folk, a rap és a punk energiáit vegyítő dalhoz klip is készült.
HVG
Idén nyáron is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala: a Fekete Zaj Fesztivál lineupja ezúttal is elhozza az underground és a kísérleti zenei világ kiemelkedő hazai és nemzetközi előadóit.
HVG
Maguknak és saját közönségüknek szerveztek fesztivált fiatal alterzenészek Délegyházán. A június 12. és 14. között zajlott első BerekFeszt második napján mi is részt vettünk, reméljük, hogy jövőre lesz folytatása is.
Feledi Márton
A fesztivál finanszírozhatatlanná vált – írják a szervezők.
HVG
Olyan nehézségek adódtak, ami miatt a szervezők úgy döntöttek, elhalasztják az új helyszínre költöző eseményt.
HVG
Negyedszázadnyi adósságot törlesztett magyarországi rajongótáborának Maynard James Keenan és Billy Howerdel zenekara, hétfői Budapest Parkos koncertjük pedig minden várakozásunkat felülmúlta.
Az alkalmi darabot Bartók Béla 1907. október 1-jén írta szerelme, Geyer Stefi hegedűművész kérdésére.
HVG
A sztár korábban beszélt arról is, bár fizikailag ő kapja meg a pénzt, a feleségével közös kasszán vannak, hiszen ha a felesége nem teremtené meg a hátországot, ő nem tudná megkeresni azt az összeget.
HVG