Rengeteg a gyerek Hosszú Katinka úszóiskolájában
Elkezdődtek az edzések, az olimpiai bajnok képet is posztolt róla.
Elkezdődtek az edzések, az olimpiai bajnok képet is posztolt róla.
Hosszú Katinka Londonban saját magát gáncsolta el, de még Rióból is éhesen fog távozni, mert utál veszíteni – mondja Shane Tusup, aki a medence szélén tombolva legalább akkora hírnevet szerzett Rióban, mint felesége. Az edző szerint az olimpián sikerre vitt módszerükből és az ősszel beindított úszóiskolájukból sok jó sülhet ki, és nem feltétlenül csak a sportban. Shane Tusup Rióban nyilatkozott terveiről.
Az olimpiai szerepléstől és a további versenyzéstől függetlenül úszóiskolát és klubot nyit Iron Aquatics néven Hosszú Katinka, és oda is igazol a Vasasból. Ezt maga a sportoló jelentette be kedden.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Kanadát azonban katonák nélkül csatolná az USA-hoz.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.