.„A mi üzletünk nem a kávén alapul, amelyet az embereknek felszolgálunk.
A mi üzletünk vásárlóinkon alapul, akiknek kávét szolgálunk fel” – Dave Olsen, a Starbucks alelnöke.
A Starbucks és Howard Shultz története elválaszthatatlanok egymástól. A szegény sorból saját erőből felküzdő Shultznak köszönhető, hogy a kis Seattle-i kávémérésből, a Starbucksból a világ legnevesebb kávéház-lánca fejlődött ki. Történetét megírta „Sztárkávéház – a Starbucks története, csészéről csészére” című önéletrajzi könyvében.
© AP |
Shultz a diplomája megszerzése után marketingesként dolgozott, ám a jól pörkölt kávé illatába szerelmes üzletember habozás nélkül feladta jól fizető állását, amikor meghívták Seattle-be, hogy a Starbucks marketingese legyen. Az eredeti Starbucks üzletei főként a kávé pörkölésével, és forgalmazásával foglalkoztak.
Shultz saját, olaszországi tapasztalataira hagyatkozva elkezdte népszerűsíteni a helyben fogyasztást, a többi tulajdonos azonban nem bízott a profilváltásban, úgy vélték, az amerikaiak nem fognak lelkesedni az Európában bevált presszókultúráért. Letiltották Shultzot a további próbálkozásokról. Ő ezért – utólag kiderült, átmenetileg - otthagyta a céget és külső befektetők segítségével vágott bele tervei megvalósításába. Il Giornale néven nyitott kávézókat, amelyek kegyetlen versenyt diktáltak a Starbucksnak. A tulajdonosok egy idő után bedobták a törülközőt, és túladtak üzleteiken. Shultz volt a vevő, kialakította a Starbucks üzletek sajátos arculatát, és a brand elindult ország- majd világhódító útjára. Új városokban, új államokban jelent meg a Starbucks. Kaliforniában hozták ki először a jeges kombinációkat, köztük a a Frappucinot. Amerika-szerte 13 ezer üzletük kínálja a presszókávét és annak százféle variációját.
| Sztárkávéház |
| A Starbucks-sztorit feldolgozó HVG-könyvet megrendelheti itt. |
Az Egyesült Államokban hagyományosan csak gyenge minőségű, szűrt, híg kávét fogyasztottak, azt viszont bögreszámra. Legfeljebb a cukorral és a tejszínnel variáltak. A Starbucks koncepciójának lényege, hogy a klasszikus olasz eszpresszó kultúrát próbálja kombinálni a gyorséttermi gondolkodásmóddal. Vagyis a Starbucksban nincs pincér, a vendéget a pultos szolgálja ki, majd kellemes, kávéházi környezetben ülve fogyaszthatja a kávét, süteményt, vagy akár el is viheti. ("for here or to go?" – kérdezi a kávéfőző). Közben kellemes jazz szól, a CD-lemez meg is vásárolható, egyébként a New York Times-tól kávéfőző gépekig még sok minden kapható, ami a kávéval és a kávéházi léttel összefügg. Mindenütt a világon ugyanazokkal a kávéfajtákkal, lemezekkel, árucikkek találkozunk. A kialakított kávéfajták természetesen saját pörkölésűek, tucatnyi kávé keverékéből készülnek.
© Stiller Ákos |
Budapesten már több mint ötszáz minőségi kávéház működik Míg korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy tejeskávéért ötszáz, hatszáz, sőt hétszáz forintot is elkérjenek, ma már van erre fizetőképes kereslet, és nemcsak a jómódú turisták részéről. Ennek hiányával magyarázták többek között, hogy a Starbucks miért nem érdeklődött korábban magyarországi piacnyitás iránt.
A Starbucks - jól bevált formulája szerint - nem próbál piacelső lenni, inkább megfigyeli, hogy a hasonló szisztémával dolgozó cégek miként boldogulnak az adott területen. Valószínűleg ezt a sémát követi hazánkban is a sztárkávézó. Valóban, a fővárosban máris több Starbucks-sémára működő kávéház üzemel. Többek között a Stardust (magyar tulajdonú), Cafe Shop Company (osztrák tulajdonú), California Coffee Company (német tulajdonú), Gloria Jean’s (ausztrál tulajdonú). Sikeres a magyar tulajdonban lévő Semiramis és Sir Morik is.
Rákérdeztünk a seattle-i vállalat PR-menedzserénél, Kate Bovey-nál, hol maradtak eddig, ő azonban másfajta magyarázattal szolgált. „Nem hinném, hogy késésben lennénk, időbe kerül, amíg megtaláljuk a megfelelő partnert, akinek licencet adunk, illetve akivel közös vállalkozásba kezdhetünk" - magyarázta a PR-vezető. Kate Bovey szerint az üzleti tapasztalatok nem elegendők, a vállalkozónak kulturálisan is bele kell simulnia a Starbucks-családba, osztania kell a cég "társadalmi felelősségtudatra épülő filozófiáját". Mint hozzátette: a Starbucks és a lengyelországi központú AmRest Kft. nem kötelező érvényű előszerződést gállapodást kötött, amelynek értelmében az AmRest szerepet vállal a Starbucks lengyelországi, csehországi és magyarországi üzleteinek kialakításában és megnyitásában. De rögtön le is hűtötte kíváncsiságunkat: „Egyelőre nincs mit bejelentenünk” – jelentette be Kate Bovey.
Mateusz Sielecki, az AmRest lengyelországi befektetési menedzsere ennek ellenére optimista. Emlékeztetett arra, hogy cége üzemelteti franchise-ban e három országban a KFC és a Pizza Hut üzletláncokat, továbbá saját FreshPoint és Rodeo Drive éttermeit és számos Burger King fiókot; összesen több mint kétszáz üzletet. „Új piacok meghódítása sohasem megy könnyen” – jegyezte meg.
Mindenesete a Starbucks hosszabb távon csak a külföldi országokban 20 ezer üzletet akar működtetni, és csupán ebben az évben 700 új Starbucks-ot nyitnak. Nem valószínű, hogy a magyar piacot sokáig kihagyhatják számításaikból.
G. Cs.