Véleményük szerint a nevetés annyira képes megmozgatni az emberi szervezetet, mint egy kisebbfajta aerobicgyakorlat: gyorsabbá teszi a szívverést, élénkíti a vérkeringést az egész testben. Nevetéskor a mellkas megemelkedik és visszahúzódik, ami a gyomorizmokat keményebb munkára készteti és ezáltal erősíti.
A kacagás még a bőrre is jó hatással van, mivel legalább 15 arcizmot mozgat meg, s ezáltal megtornáztatja az arcot is. Az immunrendszerre is jó hatással van, mivel segít a szervezetnek olyan fertőzések leküzdésében, mint a nátha vagy a köhögés.
Helen Pilcher neurológus, aki színészként is dolgozik, s aki a kutatást végezte, kijelentette: ezzel nem azt akarjuk tanácsolni, hogy mindenki 24 órán keresztül szappanoperákat, komédiákat nézzen a televízióban, de a karácsony utáni súlygyarapodást a nevetéssel igen jól tudjuk ellensúlyozni. "Természetesen el kell kerülni az extrakalóriák fogyasztásának csábítását, csokoládé majszolását, miközben kedvenc sorozatunkat nézzük".
Az egyik brit kereskedelmi televízió megbízásából végzett kutatása során az orvosnő megállapította, hogy egy órán át tartó erős nevetés száz kalóriát éget el, ami egy kis szelet csokoládénak vagy egy kis csomag chipsnek felel meg. Ugyanennyi kalóriát lehet elégetni félórányi súlyemeléssel vagy háromnegyedórányi porszívózással - idézte a kutatás megállapításait a The Daily Telegraph brit napilap.
A nevetés karcsúsít
Egy órányi intenzív nevetéssel legalább annyi kalóriát lehet elégetni, mint harminc percnyi súlyemeléssel - állapították meg brit kutatók.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
A miniszter azt ígéri, hamarosan elindul az alkotmányozás.
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.