A Columbia Egyetem és a New York-i City College által végzett járványtani vizsgálat szerint 2008-ban a felnőtt amerikai lakosság kereken tízmillió egészséges életévet veszített a túlsúly, és ugyanennyit a dohányzás miatt. A vizsgálat eredményeit Haomiao Jia és Erica I. Lubetkin összegezte tanulmányában, amely az American Journal of Preventive Medicine című szaklap februári számában jelenik meg.
A vizsgálat 1993 és 2008 között készített interjúkon alapszik. Ebben az időszakban az amerikai lakosság körében 18,5 százalékkal csökkent a dohányosok, ugyanakkor 85 százalékkal növekedett a túlsúlyosok száma. A kutatók szerint e két elkerülhető kockázati tényező közel azonos mértékben csökkenti az életminőséget illetve terheli az amerikai egészségügyi rendszert.
Míg az elhízott emberek elsősorban a betegségek kialakulásának kockázatát növelik, addig a dohányosok az életükkel is fizethetnek szenvedélyükért. A kutatók számításaikhoz külön mértékegységet, az úgynevezett minőségi tisztaságú életévet (QALY - quality adjusted life year) alkalmaztak. Egy QALY egy, tökéletes egészségben eltöltött életévet jelent.
Ugyanannyi évet vesz el a háj, mint a cigi
Ugyanannyi egészséges életévet veszítenek túlsúly miatt az amerikaiak, mint dohányzással.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.