Szörfözzünk a Mikulással Ausztráliában
Ausztráliában karácsonykor van a nyár, és azok az emberek, akik már átélték az ünnepeket 40 fokos hőségben, állítják, hogy legalább olyan különleges élmény fürdőruhában énekelni karácsonyi dalokat, mint szörfözni látni a Mikulást. Ausztrália a nyári meleg ellenére szinte ugyanúgy ünnepli a karácsonyt, mint a hóba fulladó USA vagy Európa, de náluk a fenyőfa nem igazi (mert kevés helyen lehetne utánpótlást termeszteni), és a boltok inkább az úgynevezett „Christmas Busht” használják dekorációnak. A meleg miatt az ünnepi vacsorát az ausztrálok nem este, hanem napközben költik el, kerti összejövetel formájában, és az ajándékozásnak így kisebb a jelentősége a felnőttek között. Melbourne-ben karácsony napján tízezrek gyűlnek össze, hogy gyertyát gyújtsanak és karácsonyi dalokat énekeljenek, amely szívszorító élmény. Sidney-ben inkább a szilveszter a nagyobb buli, hiszen éjfélkor itt tartják az ország legnagyobb tűzijátékát.
Karácsonyi élmények, amiket feltétlenül ki kell próbálnunk
Mi, magyarok viszonylag keveset utazunk karácsonykor. Családi körben ünneplünk, a tennivalók sokasága meg a szabadságok hiánya is az otthonunkhoz láncol minket. Ennek ellenére, egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, hogy valahol máshol karácsonyozik, más kultúrában, más élményekkel.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.