Rihanna feljelentette a könyvelőit

Pénzügyeinek hűtlen kezelésére hivatkozva beperelte volt könyvelőit Rihanna barbadosi énekesnő, azzal vádolva őket, hogy több millió dolláros bevételtől esett el miattuk.

  • MTI MTI
Rihanna feljelentette a könyvelőit

A manhattani szövetségi bíróságra benyújtott keresetében a 24 esztendős énekesnő és Tourihanna nevű turnécége meghatározatlan összegű kártérítést követel a New York-i székhelyű Berdon LLP könyvelővégtől, illetve annak két volt munkatársától, Michael Mitnicktől, és Peter Gounistól.

A kereset szerint a vállalat "jelentős anyagi veszteségeket" okozott 2005 és 2010 között azáltal, hogy "felháborítóan" magas jutalékot vágott zsebre az énekesnő 2010-es Last Girl on Earth című koncertturnéjának bevételeiből. Az énekesnő ügyvédjei szerint a hazai és nemzetközi turnék bevételeinek megcsapolása révén a cég több tíz millió dollárral károsította meg Rihannát az említett ötéves időszakban. 

A kedden benyújtott dokumentumok szerint a könyvelőcég továbbá hűtlenül kezelte a barbadosi szépség belföldi és nemzetközi adó-visszatérítéseit, illetve nem hajtotta be a kifizetetlen jogdíjakat. Az énekesnőt 2005-ben mutatta be saját menedzsmentje a Berdon könyvelőcégnek.

A kereset szövege szerint az akkor mindössze 16 esztendős Rihanna még csupán "pályakezdő énekes volt, egyre feljebb ívelő zenei karrierrel, akinek fogalma sem volt a pénzügyekről" és teljes mértékben a könyvelőire támaszkodott. A cég szóvivője egyelőre nem reagált a megkeresésekre, illetve a vállalattól azóta távozott Mitnick és Gounis sem kommentálta az ügyet.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.