Csak olyan alkotások szerepelhetnek a berlini biennálén, amelyek provokatív politikai aktualitást festenek le, sőt kennek a néző arcába.
Az öteurós szójatejes lattét nem Herr Ober szolgálja fel, hanem a hipszter pincér, a hely szelleme, a KW Institute for Contemporary Art (KW) auguststrassei épületének kávézójában. Felvilágosít, hogy az udvarból nyíló ajtók mögött dübörög a kultúra. Belépő nincs, minden látnivaló ingyenes, a részvétel pedig mást jelent, mint egy vászon előtt álldogálva szürcsölni a kortárs fílinget. A második emeleten tágas, puffokkal berendezett teremben hat kivetítőn szinkronban láthatók a különböző eszméket valló és rendszerek ellen küzdő aktivisták összetűzései a karhatalommal. Az Occupy Wall Street, a Vlagyimir Putyin elnököt meztelen keblükkel megdönteni vágyó orosz nők, avagy a punkprédikátor Pussy Riot együttes YouTube-felvételei a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmasak, a nézőt ülősztrájkra vagy menekülésre késztetik. Az Occupy mozgalom képviselői egy egész szárnyat elfoglalnak, ahol a hitelkártya-generáció besokallt csemetéi a kapitalizmus csődjén ülik a tort. Köpőcsövükhöz a muníció a bank, a bankruptcy, a debt, a loan feliratú papírgalacsin.
Antibiennálénak tűnik az anarchista jelekkel és zászlókkal telitűzdelt komplexum, a kultúra punkjai nemcsak fityiszt mutatnak, hanem kivételesen főszerepet kapnak a 7. kortárs művészeti rendezvénysorozaton a német fővárosban. A kurátorok lázadó szcéna képviselői, például Artur Zmijevszki lengyel filmes, aki szerint a berlini biennálén „olyan művészetet mutatunk be, amely tényleg hatásos, befolyásolja a valóságot, és teret nyit. Ahol megtörténhet a politika.”
Az ő meghívására a szentpétervári Vojna is kurátorként gondozza az eseményt. A csapat 2010-ben a titkosszolgálat épületével átellenben, a Névát átszelő egyik hídra rajzolt hatvanméteres, ágaskodó fallosszal vált világhírű provokatőrré. Az üldözött oroszok csak úgy vállalták a kurátori szerepet, ha nem kell elmozdulniuk a harcuk színteréről, mert számukra nem alternatíva a kivándorlás, de még a kiruccanás sem. „Mint Kazimir Malevics, aki a petrográdi forradalom után pisztollyal járta a festők műhelyét, és azt kérdezte: ki mer még nyírfákat festeni? Valódi művészetet követelt, felfegyverkezve” – mondta a Vojna szószólója.
Nem csupán a Vojnának ars poetica az 1927-ben betiltott absztrakt művész, Malevics üzenete. A l'art pour l'art kedvelői és a realitásból az esztétikumba menekülni vágyók csalódni fognak Berlinben: a programok a mindennapi sajtóból merítenek, és nem a tárcarovatokból. Sürgető társadalmi, szociológiai és világégető kérdéseket tárnak a látogatók elé Berlin-szerte, tárlat- és sorvezetés nélkül. A Hackescher Markttól és az Oranienburger Strasse belvárosi torkolatától ötpercnyi sétára található többemeletes, kibelezett épület csak az egyik helyszín a keszekuszaságban.
Az alternatív színházból kortárs művészeti központtá változott Krétakör a berlini biennále felkérésére kétnapos „kupaktanácsot” tartott a találkozón. Közmunkásokból összeállított német zsűrire bízta, hogy a környezetéből kiszakított magyar nemzeti identitás témájában hozzon döntést. Hat tudatmódosító, azaz összekovácsoló pályázatból kellett választaniuk az ítészeknek, segítségül két napig hallgathatták az IllumiNation elnevezésű performance keretében a kiutaztatott magyar véleményvezérek – szélsőjobboldali és középen álló szociális munkás és médiamunkás – vitáját a magyar valóságról. Végül egy re-brain-drain kezdeményezés nyert, mely a külföldön tanuló magyar diákokat szeretné összefogni és visszaszívni az országba.
Az „elkötelezett intellektus és a kreatív művészosztály” kapott kizárólag meghívást Zmijevszkiéktől, méghozzá új, a biennáléra kitalált, vitára alkalmas programokkal. Rámalláh buszpályaudvarán kezdte a palesztin államot jelképező saját tervezésű útlevélpecsétjét osztogatni honfitársai között a palesztin Khaled Jarrar pár hónapja, kockáztatva e polgári engedetlenséggel a vízum megtagadását, vagy az úti okmány bevonását. A stemplit több száz ember kérte a Gázai övezetben, egyesek valóban szembekerültek az izraeli hatóságokkal. Az akció átlépte azonban az inkriminált határvidéket, Berlinben bárki kérhet lenyomatot a saját útlevelébe, kifejezve ezzel a „nem létező palesztin állam létjogosultságát”. A kiállítótérben fotókról integetnek vissza a szimpatizánsok a „passport coming out” után.
Nem minden akció ilyen népszerű. A németek saját házuk táján korántsem nyitottak a művészettel generált diskurzusra. A Martin Zet installációjához szükséges hatvanezer Thilo Sarrazin-műből például még csupán alig tucatnyit sikerült beszerezni. Pedig a Németország felszámolja magát című 2010-es, idegengyűlölő, a bevándorlókat kártékony, tanulatlan hordaként beállító, óriási port kavart értekezés – amely miatt a szerző lemondani kényszerült bundesbanki igazgatói posztjáról – 1,3 millió példányban fogyott el. A cseh származású művész januárban hirdette meg a gyűjtőakciót Recycling Sarrazin címen. Számos helyszínen volt lehetőség megszabadulni a vitatott műtől, hogy azt művészileg újraértelmezhessék. A kurátorok és a német sajtó azóta is vitatkozik, hogy tényleg a náci idők könyvégetésének réme miatt hördültek-e fel és bojkottálták az ötletet a polgártársak, vagy valójában – nem is annyira titokban – ragaszkodnak Sarrazin gondolataihoz a bevándorláspolitikai korrektséget megelégelő tömegek.
LUKÁCS ANDREA / BERLIN
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
