És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
D. Tóth Kriszta felmondott, mert a stábja kétharmadának munkájára az MTVA a továbbiakban nem tart igényt. Így lett vége az állami televíziózásban az utóbbi évek egyik legnézettebb belső gyártású műsorának.
A Népszabadság értesülései szerint a műsorvezető felmondásának oka az volt, hogy a legutóbbi létszámleépítés során a műsor stábjának háromnegyede kapott előzetes értesítést arról, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. A kaszálás a napilap szerint azért is meglepő volt, mert a DTK show átlagosan félmillió nézőt ültetett a képernyők elé, és ezzel a műsor az egész MTVA egyik legsikeresebb belső produkciójának számított.
D. Tóth Kriszta a stábnak is írt búcsúlevelet.
Pénteken délután a hvg.hu az ügyben kereste az MTVA-t, ahol akkor még határozottan cáfolták D. Tóth felmondását. Az ügy érdekessége, hogy az érintett ma délelőtt a saját Facebook oldalán elnézést kért az ismerőseitől, hogy az újságból értesültek a hírről. Mint írta: "Úgy tűnik, tényleg véget ér az életem egy fontos és tanulságos szakasza. Kis türelmet kérek, hamarosan hosszabban is írok, addig is: nem tűnök el teljesen, képernyő nélkül is van élet (sőt, ott van az igazi!)".
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.