A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Április 9-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Jean-Paul Belmondo, a francia film egyik legnagyobb csillaga, közkedvelt becenevén: Bébel.
Neuillyben született művészcsaládban: édesapja szicíliai származású szobrászművész, édesanyja festő volt. Az ifjú Belmondo a művészetek helyett inkább a sporthoz vonzódott: focizott, kerékpározott és bokszolt (erre utal jellegzetes orrformája).
Egy súlyos betegségből való lábadozás során döntött a színészet mellett, harmadszor vették fel a párizsi színművészeti főiskolára, ahol megkedvelték a tehetséges, örökmozgó fiatalembert. Egyedül a fizimiskájával nem voltak elégedettek, óva intették, hogy ezzel az arccal a nők közelébe menjen.
Most is bomlanak érte a nők
AP / Francois Mori
A főiskola után színpadon szerepelt, majd 1957-ben a filmvásznon is feltűnt, első jelentősebb szerepét Marc Allegret Légy szép és tartsd a szád című filmjében kapta, amelyben együtt játszott Alain Delonnal. Filmes karrierjének kezdete a francia új hullám kibontakozásával esett egybe, hiszen a mozgalom egyik mérföldkövének számító, Jean-Luc Godard által rendezett Kifulladásig című film főszerepében aratta első nagy sikerét. Belmondo azonban egy idő után hátat fordított az új hullámnak, Olaszországba ment, ahol Sophia Loren oldalán játszott az Egy asszony meg a lánya című, Vittorio de Sica-filmben.
Hazatérése után ugyan még forgatott Godard-ral (A bolond Pierrot) és Louis Malle-lal (A tolvaj), de a hatvanas évek második felétől egyre több közönségfilmben szerepelt. Fizikai alkatát, sportolói múltját, nem utolsósorban sokoldalú tehetségét kamatoztatta ezekben az akciódús, többnyire humoros filmekben, amelyekben a legveszélyesebb mutatványokat is kaszkadőr nélkül hajtotta végre. Mindez kockázatokkal járt, a Montreali bankrablás című filmben olyan súlyosan megsérült, hogy rohammentővel kellett kórházba vinni.
Felsorolni is nehéz minden filmjét, melyek révén a franciák egyik legnépszerűbb színésze lett: Cartouche, Borsalino (ismét Alain Delonnal), A profi, A betörés, A riói kaland, A javíthatatlan, Ászok ásza, Stavisky, Désiré, Szabadlábon Velencében, Magányos zsaru. A filmezés mellett a régi "szerelemhez", a színpadhoz sem lett hűtlen: 1987-ben a Kean, a színész, 1990-ben pedig a Cyrano de Bergerac címszerepében aratott hatalmas sikert. 1991-ben megvásárolta a Théatre des Variétés színházat, amelyben egykor maga is játszott.
1995-ben a Claude Lelouch rendezésében készült A nyomorultak modern, antifasiszta históriává variált adaptációjában szerepelt. Bár többször kifejtette, hogy nem akar a francia film repkedő nagypapája lenni, 1998-ban ismét Alain Delonnal tűnt fel a Két apának mennyi a fele? című akciófilmben, amelynek vérszegény sztoriját a két nagy "öreg" könnyed és önfeledt játéka avatta élvezetes mozivá.
Magánélete gyakorta került az érdeklődés homlokterébe. Egykori tanára súlyosan tévedett: a vonzóan csúnya arcú színész percek alatt meghódította a női szíveket, 1995-ben az Empire magazin minden idők 100 legszexisebb sztárja közé választotta. Kétszer nősült, négy gyermeke született, a legkisebb 2003-ban. Legutóbbi élettársa, a nála 42 évvel fiatalabb egykori modell, Barbara Gandolfi volt, akivel 2012-ben szakított.
A sportos sztárt idősebb korában nem kímélték a betegségek: 1999 decemberében szívpanaszokkal került kórházba, 2001-ben szélütés érte, 2006-ban combnyaktörést szenvedett. Gyógyulása után sem vonult vissza, legutóbb 2012-ben állt kamera elé egy Claude Lelouch által rendezett gengszterfilmben. Művészetéért megkapta a Becsületrendet, a César-díjat, 2011-ben pedig a cannes-i filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták.
