Évi 440 milió forintért csinál show-t Fábry Sándor - írja a Blikk. Az MTVA meghosszabbította a humorista produkciós cégével, a Trisó Kft-vel a Fábry című műsor szerződését. Ennek keretében 2014-ben 20 adást kell elkészítenie. Noha korábban arról szóltak a hírek, hogy 2012-re és 2013-ra összesen 600 milliót utalt a köztévé Fábrynak, a szerzódéshosszabbításból kiderül, hogy már akkor is hasonló költségvetéssel készült a műsor. Ebből természetesen állni kell a produkcióval kapcsolatos összes költséget. Eltekintve a díszlettől, melyet az MTVA egyszeri díjként szintén egyszer már kifizetett.
A szerződés szerint egyébként Fábry cégének egy műsorért 22 millió nettó jár. Míg a Fábry show nézettsége az RTL Klubon kiemelkedő volt, a köztévén a humorista ugyanezt a közönségarányt meg sem tudja közelíteni.