A Lengyelországban született négyéves hím és a tizenhárom éves luxemburgi nőstény az Európai Fajmegőrzési Program keretében érkezett az állatparkba – közölte Révészné Petró Zsuzsa szóvivő szerdán az MTI-vel. A tenyészpár tagjai a karantén lejárta után már el is foglalták közös kifutójukat és "nagy egyetértésben" töltik mindennapjaikat.A szerecsenmakik különlegessége, hogy az ivarok annyira különböznek egymástól, hogy sokáig külön fajnak hitték őket: míg a hím fekete, a nőstény barna bundát visel. Az Észak-Madagaszkáron őshonos állatok általában a fákon fogyasztják el napi táplálékukat, amely elsősorban gyümölcsből, magokból és levelekből áll.A szóvivő elmondta, a park főemlős gondozói szerint a makik kényesek tiszta bundájukra, ezért a napi menüt mellső lábuk mancsával fogják meg, a lédús gyümölcsök evésekor pedig fejüket felfelé emelik, nehogy ragacsos legyen a szőrük. Emellett segítségükre van a négy alsó metsző- és két szemfogból álló úgynevezett fogfésű is, amelynek segítségével eltávolítják egymásról a meglazult szőrszálakat és az esetleges élősködőket.A Trópusi házban élő tenyészállatokat már a látogatók is megtekinthetik. A szerecsenmakik érkezésével már öt félmajom faj látható Nyíregyházán, rajtuk kívül a gyűrűsfarkú- és sárgaszakállas makikat, valamint a vörös és fehér varikat egyaránt láthatja a közönség.
Új állatok érkeztek Nyíregyházára
Szerecsenmakikkal (Eulemur macaco) gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark félmajom-állománya.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.