Demcsáknak két évre ugrott a jogsija

Komoly büntetést kapott Demcsák Zsuzsa, akit május elején kaptak ittas vezetésen. Amellett, hogy nem jogerősen eltiltották a járművezetéstől, egymilliós bírásgot is kiszabtak rá. A TV2 műsorvezetőjének korábban is elvették már a jogosítványát.

  • hvg.hu hvg.hu
Demcsáknak két évre ugrott a jogsija

Két évre bevonták az ittas vezetésen kapott Demcsák Zsuzsa jogosítványát, emellett egymillió forintos bírságot is kiróttak a TV2 műsorvezetőjére – írta a Bors.

Demcsákot bő három hete fülelték le, a bíróság május 26-án mondta ki első fokon bűnösnek a tévés személyiséget. Az egymilliós bírság kétszáz napi tételnek felel meg, a napi tételt pedig ötezer forintban határozta meg a testület.

Demcsák a lapnak nem kívánta kommentálni a hírt, így azt sem tudni, fellebbez-e.

Demcsák Zsuzsát május 2-án, hajnalban, a II. kerületben állították meg és kapták alkoholfogyasztáson. A kiszabott büntetés a sima elkövetéshez képest meglehetősen szigorú, aminek oka lehet az is, hogy a műsorvezető jogosítványát már korábban is bevonták egyszer. Demcsák ezt korábban azzal magyarázta, hogy túl sok büntetőpontot szedett össze.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.