50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Nem nyílt ki egy lengyel deszantos ejtőernyője, a föld közelében sikerült megoldania a helyzetet.
Pillanatokon múlt egy lengyel katona élete az Anakonda-16 hadgyakorlaton. Annak első napján, június 7-én ugyanis (a gyakorlat most pénteken zárul) a deszantos társaival együtt 4-500 méter magasból ugrott ki egy C-130-as Hercules gépből, ám nem nyílt ki a főernyője. A katonának végül az utolsó pillanatban, a földhöz nagyon közel sikerült kinyitnia a póternyőt, így az végül lassította a zuhanást – írta az Aviationist.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.