A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
70 éve született a legendás Queen együttes frontembere, Freddie Mercury. Az énekes születésének évfordulója alkalmából egy kisbolygót neveztek el róla a csillagászok. Tudta? Brian May nem csak a világ egyik legjobb gitárosa, de kiváló asztrofizikus is.
Bár a Merkúrt a római mitológiában az istenek között futár szerepét betöltő isten után nevezték el, angolul mégis egyezik Freddie Mercury nevével, akiről most neveztek el egy kisbolygót az énekes születésének 70. évfordulója alkalmából – írta a The Daily Telegraph. Brian May, a Queen együttes gitárosa, aki asztrofizikus is egyben, egy Svájcban tartott vasárnap esti megemlékezésen jelentette be, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja az énekesről nevezte el az 17473-as sorszámú aszteroidát.
Az égitestet 1991-ben, a zenész halálának évében fedezték fel. May szerint a kisbolygó olyan halvány fényű, hogy jókora teleszkópra volt szükség a felfedezéséhez. A nagyjából 3,2 kilométer átmérőjű Asteroid 17473 Freddiemercury nevű aszteroida a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben található. Joel Parker, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta-missziójának egyik kutatója rámutatott, hogy a kisbolygóra most már az összes tudományos értekezésben 17473 Freddiemercury-ként fognak utalni. A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadójaként ünnepelt Mercury 1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben. A Kisbolygó Központ korábban a The Beatlesről és Bruce Springsteenről is elnevezett egy-egy aszteroidát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.