szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Somogyban már készülnek a gazdák a karácsonyi dömpingre, máris megkezdték a kitermelést a fenyőültetvényeken. Olyan hegyes-völgyes országokba is exportálják a magyar fenyőt, mint Németország, Ausztria és Olaszország.

Vas, Zala és Somogy megye látja el karácsonyfával a magyar otthonok 90 százalékát – írta a Sonline, amely a megyei fakitermelőknél járt. A környék talaja, klímája, az évi mintegy 800 milliméter csapadék kedvez a fenyőtermesztésnek, a bár a lapnak nyilatkozó termelők egyike szerint érzik a klímaváltozást, és a forró nyarak nehezítik az életüket.

A gazdák már meg is kezdték a fenyő kivágását Csurgón és környékén. Innen rengeteg fa kerül exportra is, elsősorban Ausztriába, Olaszországba és Németországba.

Először a földlabdás nordmannokat és lucfenyőket szedik ki a földből, mert ezek jól bírják egészen karácsonyig (és remélhetőleg még utána is). A nordmann még földlabda nélkül is igen tartós. A földlabdás lucfenyő Olaszországban is igen kelendő, veszik mindenféle méretben – mondta a lapnak Varga Károly csurgói őstermelő. Mivel az utóbbi években csak nagyon alacsony áron lehetett túladni a lucfenyőkön, a közelmúltban nem sokat ültettek ezekből, így hiány keletkezett a piacon – ennek köszönhető, hogy most emelkedtek a felvásárlási árak.

A karácsonyfák átlagos, másfél-két méter méteres magasságához öt-hat év növekedésre van szüksége a fenyőnek.

A lucfenyő felvásárlási ára 1000-2000 forint mérettől függően, az ezüstfenyő ennél másfélszer, a Nordmann-fenyő két-két és félszer drágább.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Már lehet regisztrálni a falusi kisboltok támogatására

Már lehet regisztrálni a falusi kisboltok támogatására

Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

Amiért végül Szerbiában oltattam be magam

Amiért végül Szerbiában oltattam be magam