szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meglepő összefüggést találtak a kutatók, mikor azt vizsgálták, miért inkább a bal oldalon ringatják az anyák az újszülöttjeiket.

Sikerült megoldani annak rejtélyét, hogy az anyák miért inkább baloldalt ringatják az újszülöttjeiket. A kutatók szerint ez a pozíció aktiválja a gyermek jobb agyféltekéjét, amelynek nagy szerepe jut a kommunikációt és a kötődést segítő agyi funkciókban – írja a BBC News. A Szentpétervári Állami Egyetemen dolgozó Jegor Malasicsev és amerikai, valamint ausztrál kollégái az ember mellett tíz vadon élő állatra – a vadlóra, a rozmárra, a rénszarvasra, az antilopra, a pézsmatulokra, a juhra, a bálnára, a kardszárnyú delfinre és a kengurura – terjesztették ki a vizsgálatukat.

"Amennyiben nincs szemkontaktus, vagy az nem megfelelő, akkor az újszülött jobb agyféltekéje nem aktivizálódik. Márpedig a jobb agyfélteke felelős a társas interakciókért" – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a tanulmányban vizsgált mind a tizenegy fajnál megfigyelhető volt ez az "oldalirányú tartás".

"Úgy sejtjük, hogy ez a pozíció sokkal elterjedtebb és talán az emlősök közös jellegzetessége, néhány kivételt leszámítva" – tette hozzá.

A szakemberek már régen megfigyelték, hogy az emberek és az emberfélék is előszeretettel ringatják baloldalt az utódjukat, különösen az újszülött életének első pár hetében. A gyakorlatra számos lehetséges magyarázat született, például, hogy a csecsemő így hallani tudja az édesanyja szívverését.

A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban közölt mostani tanulmány szerint amikor az anya a saját balján, szemtől szembe ringatja a babáját, akkor a bal szemük közvetlenül egymás felé néz.

Ebben a helyzetben a vizuális információ nagy része a jobb agyféltekéjükbe jut, amely a figyelemmel, a memóriával, a gondolkodóképességgel és a problémamegoldással áll összefüggésben. Ezek pedig mind szükségesek a hatékony kommunikációhoz.

A kutatók szerint a megfigyelt fiatal állatok az anyjuk jobb oldalához maradtak közel, ami azt jelenti, hogy főleg a bal szemükkel nézték az anyjukat, ami a jobb agyféltekéjüket aktiválta. Ebben a helyzetben kisebb valószínűséggel váltak külön az anyjuktól és könnyebben is találták meg őt, ha esetleg elkeveredtek.

Stresszhelyzetben az anyaállatok szintén a bal szemükkel figyelték a kicsinyüket. Ez azt jelenti, hogy a nőstény kardszárnyú delfinek a borjuk jobb oldalára úsztak, amikor a kutatók – bármelyik irányból – megközelítették őket a csónakkal.

A mostani eredmények segíthetik az olyan, gyenge szemkontaktussal összefüggő betegségek tanulmányozását, mint az autizmust és az Asperger-szindrómát is magában foglaló autizmus spektrumzavar.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hatalmas befektetések érkeznek hozzánk a járvány idején, de nem amiatt

Hatalmas befektetések érkeznek hozzánk a járvány idején, de nem amiatt

Könnyített a kormány a közfoglalkoztatás feltételein

Könnyített a kormány a közfoglalkoztatás feltételein

Sportos dízel: itt a 341 lóerős Audi SQ5 Sportback TDI

Sportos dízel: itt a 341 lóerős Audi SQ5 Sportback TDI