A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Február 16. és április 16. között bezárják Vlagyimir Iljics Lenin mauzóleumát a moszkvai Vörös Téren.
Az 1924. január 21-én elhunyt bolsevik vezető holttestének élethű formában tartására szolgáló biokémiai munkálatokat kétévente szokták elvégezni, utoljára erre 2015 februárja és áprilisa között került sor.
A mostani munkát a Gyógy- és Illatos Növények Összoroszországi Tudományos Kutatóintézete fogja elvégezni Lenin testén. A bolsevik vezető öltözékét néhány évente szokták cserélni.
A mauzóleum épületének nagyszabású felújítását 2013-ban végezték el.
Lenin elhantolásáról az elmúlt években többször is vita bontakozott ki, de az orosz közvélemény nem jutott egyértelmű álláspontra. Vlagyimir Putyin erről úgy nyilatkozott, hogy a kérdést óvatosan kell megközelíteni, elkerülendő "a társadalom megosztását".
Idén lesz az orosz bolsevik forradalom 100. évfordulója.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.