„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nepáli serpák négy holttestet találtak a Mount Everest legmagasabban fekvő táborában. Az idegenforgalmi minisztérium szerint tavalyi eltűntek kerülhettek elő, aki szén-monoxid-mérgezésben halhattak meg.
Az ismeretlen személyazonosságú hegymászók testét a 7950 méter magasan lévő 4-es táborban, két sátorban találták meg kedd éjszaka – mondta Mingma serpa, a Seven Summit Trek nevű csapat tagja.
A Himalayan Times úgy értesült a mentőktől, hogy két külföldiről és helyi kísérőikről van szó, akik megfulladtak. Alan Arnette amerikai mászó és Everest-blogger szerint valószínűleg szén-monoxid-mérgezésben haltak meg, mivel megfelelő szellőzés nélkül használtak kályhát a sátorban.
Az azonosításra váró holttesteket azok a serpák fedezték fel, akik azért indultak a hegyre, hogy lehozzák Vladimir Strba 48 éves hegymászó holttestét. A szlovák alpinista a 8848 méteres csúcsról való leereszkedés közben betegedett meg vasárnap.
A hónap végén befejeződő idei mászószezonban eddig tíz holttestet találtak a Mount Everesten, a négy, egyelőre ismeretlen személyen kívül egy szlovák, egy amerikai, egy ausztrál, egy svájci, egy indiai és egy 85 éves nepáli hegymászó testét.
Helyi idő szerint kedd hajnalban Klein Dávid és Suhajda Szilárd is elindult a Mount Everest oxigénpalack nélküli meghódítására, a két hegymászó várhatóan öt nap alatt teljesíti a csúcsmászó kört.
Az elmúlt másfél hónapban három akklimatizációs kört teljesítettek, az utolsó alkalommal rendhagyó módon a halálzóna kezdetén, 8000 méteren éjszakáztak, ezzel felkészítették a szervezetüket a csúcs elérésére.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.