Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
De most rögtön megállt, hogy segítsen.
Már négy évvel ezelőtt is beszámoltunk az énekes egyik gázolásáról, aki akkor egy szórakozóhelyről igyekezett távozni. Bieber integetett az őt körülvevő fotósoknak, hogy engedjenek utat neki, de ahogy elindult, egyiküket elütötte, majd elhajtott.
A popsztár most egy templom környékén gázolt el egy lesifotóst, de egyből kiszállt az autóból. A mentők és a rendőrök kiérkezéséig a férfi mellett maradt. Bieber beszélt a rendőrökkel, akik elengedték őt, a fotós nem szenvedett komolyabb sérüléseket. Az esetről videó is készült.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.