Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pedig segíthettek is volna rajta.
A part közelébe sodródott egy delfinbébi Spanyolországban, de a turisták ahelyett, hogy segítettek volna rajta, fogdosni és fotózni kezdték. Az állat belehalt az első találkozásába az emberekkel.
A tengeri állatok mentésére szakosodott egyik szervezet szerint a delfint valószínűleg sokkolták az emberek, ráadásul a gyerekeket is közel engedték hozzájuk, akik akaratlanul még az orrnyílásukat is letakarták a kezükkel.
„Az emberek a legirracionálisabb állatok. Sokan képtelenek bármilyen empátiát érezni egy élőlény iránt, amelyik riadt, éhezik és az anyja nélkül van. Annyira önzőek, hogy nem akarnak mást, mint lefotózni, hozzáérni, még akkor is, ha ezzel hatalmas stresszt okoznak nekik” – írták a Facebookon.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.