A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A szakértők szerint idén is poloskainvázió fenyeget Magyarországon, az igazi roham akkor indul majd meg, ha a rovarok az őszi hidegek beálltával elkezdenek menedéket keresni. A lakásokban.
Ha helyenként már most érzékelni véljük a jelentősebb egyedszámot, az azt jelentheti, hogy bizonyos fertőzött körzetekben ősszel még nagyobb invázióra számíthatunk, mivel valószínűleg megnőtt a poloskafaj helyi népessége– mondta a 24.hu-nak Dr. Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének docense.
A kártevő most már biztosan nem fog eltűnni Magyarországról, sőt minden bizonnyal kevesebb sem lesz belőle, és mind nagyobb területen terjed majd el.Egyedszáma az előzőekhez képest évről évre változni fog, és nem zárható ki a hirtelen növekedés sem, az enyhe telek és a nyárias ősz kedvezőek a számára. Szaporodásának, terjedésének egyelőre semmi nem jelent komoly akadályt, a fokozódó nemzetközi kereskedelemmel pedig újabb „utánpótlás” érkezhet.
A tapasztalatok szerint a Budapest–Kecskemét vonalon jelentkezik igazán feltűnően a probléma, de rövidesen eláraszthatja az egész országot.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.