Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Most már tényleg futószalagon jönnek az utódok?
A nagy, de azért annyira nem váratlan hír, hogy György hercegnek és Charlotte hercegnőnek testvére lesz, elsőre nagy örömködést váltott ki, de aztán megjelentek a fanyalgó vélemények is a témában. Különösen a Twitter bizonyult a sarkos megfogalmazások termékeny talajának, és ismét kiderült, hogy a nőket tulajdonképpen bármiért meg lehet szégyeníteni.
Katalin kárára most azért sütöttek el néhány ízléstelen poént, mert a harmadik gyerekével várandós. Őrület. Volt, aki azt írta, ideje lenne fogamzásgátlót szednie, más futószalaghoz hasonlította a testét, amelyik egymás után termeli az utódokat. Sőt, volt, aki a tanácsadástól sem riadt vissza, és azt írta, a hercegnő inkább keressen magának valami hobbit, mert most úgy tűnik, mintha az elmúlt éveket vagy terhesen, vagy Vilmossal az ágyban töltötte volna.
Mintha nem lenne minden nőnek joga ahhoz, hogy annyi gyereket vállaljon, ahányat szeretne, és persze annyit szexeljen, amennyit szeretne.
Katalint egyébként az előző terhességei alatt is megszégyenítették, vagy az volt a baj, hogy túl sovány volt, vagy a hasának a méretével voltak elégedetlenek, és persze megvádolták azzal is, hogy túldramatizálja a rosszulléteket (amelyek miatt egyébként kórházba is került, és amelyek a mostani harmadik terhességét is végigkísérik).
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.