Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Állva evezett végig a Dunán egy német természetvédő, hogy felhívja a figyelmet a folyók tisztaságának megőrzésére.
A 44 éves Pascal Rösler szerdán érkezett meg a romániai Sulinába, a 2500 kilométeres utat két hónap alatt tette meg, becslése szerint 600 ezer evezőcsapással.
Münchenből, az Isar folyón indult egy felfújható szörfdeszkán állva, és egyebek közt Bécs, Pozsony, Budapest, Belgrád érintésével jutott el a Fekete-tengerig.
A szokatlan teljesítménnyel víz- és folyóvédelmi projektekhez gyűjtött adományokat az aktivista, aki májusban alapította meg Pure Water for Generation nevű közhasznú egyesületét, amelynek élén a vízszennyezés ellen küzd, és azért, hogy a folyók kapják vissza egykori természetes állapotukat. Azt mondta, az akcióval 10 ezer euró adományt sikerült összegyűjtenie.
Útja során az evezős azt tapasztalta, hogy a Duna erősen szennyezett műanyaghulladékkal, helyenként annyira, hogy alig tudott partra szállni deszkájával.
A sors fintorának nevezte, hogy noha egész napokat töltött vízen, az ivóvizet palackban kényszerült vásárolni magának. Útja során találkozott emberekkel, akiknek nagyszülei még ihattak a Duna vizéből, mert annyira tiszta volt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.