szerző:
MTI/hvg.hu

Nepálban hagyomány, hogy kiválasztanak egy serdülőkor előtt álló kislányt, akire aztán Durga istennő inkarnációjaként tekintenek. A kislány innentől kezdve kumari lesz: az első menstruációjáig egy templomban él, ahonnan csak nagyon ritka alkalmakkor jöhet ki. Ha viszont kijön, hívek ezrei borulnak térdre előtte.

Most a hároméves Trisna Sakját választották ki, aki Katmandu óvárosának templomában fog élni.
A hindu papok napokon át tanulmányozzák a lányok horoszkópját, vizsgálják alkatukat. Az élő istennőnek külsőleg ugyanis hibátlannak kell lennie.

©
"Hagyományunk szerint amikor az élő istennő eléri a 12 éves kort, újat kell keresnünk. Biztosítanunk kell, hogy a jelölt megfelelő arra, hogy jó szerencsét hozzon az országnak. Megtaláltuk új kumarinkat" – jelentette be Gautam Sakja, a bizottság egyik tagja.
Több száz hívő gyűlt össze Katmandu központjában, hogy egy pillantást vethessen a vörös ruhába öltöztetett, virágfüzéreket viselő új kumarira. Mielőtt elhagyta katmandui otthonát, az emberek csokoládéval, édességgel, gyümölcsökkel, tojásokkal ajándékozták meg őt.
Amint az új kumari megérkezett a templomba, az eddigi élő istennő, a 12 éves Matina a palota hátsó bejáratán távozott családja, hívei kíséretében.
Korábban már megmutattunk egy kumarit, akkor az On The Spot stábja forgatott egy nepáli eseményről, ahol természetesen az élő istennő is jelen volt.

 

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Többen elfogadnák, Orbánék viszont elgáncsolnák az uniós klímatervet

Többen elfogadnák, Orbánék viszont elgáncsolnák az uniós klímatervet

Németországban készül a jövő tehervonata, 400 km/órával suhanhat

Németországban készül a jövő tehervonata, 400 km/órával suhanhat

Felismerhetetlen lett Conchita Wurst

Felismerhetetlen lett Conchita Wurst

Több állami cégbe is beült a Fidesz kommunikációs vezetője

Több állami cégbe is beült a Fidesz kommunikációs vezetője

Terelés, a racionális vita megakadályozása – elemezték a kormány kommunikációját MTA-ügyben

Terelés, a racionális vita megakadályozása – elemezték a kormány kommunikációját MTA-ügyben

Felhívta a New York-i rendőrséget az autista kisfiú, hogy elveszítette a plüssmedvéjét, a rendőrök segítettek megkeresni

Felhívta a New York-i rendőrséget az autista kisfiú, hogy elveszítette a plüssmedvéjét, a rendőrök segítettek megkeresni